Újabb politika- és médiatörténeti csemege: Vadai nekiesik a magát lezsidózó Fialának a Jobbik védelmében, majd azt javasolja, hallgassák meg a "világhírű" Heller Ágnes véleményét az ügyben

Újabb politika- és médiatörténeti csemege: Vadai nekiesik a magát lezsidózó Fialának a Jobbik védelmében, majd azt javasolja, hallgassák meg a "világhírű" Heller Ágnes véleményét az ügyben

Jó kis veszekedés tört ki az ATV-ben a műsorvezető Fiala János és Vadai Ágnes, a DK alelnöke között a Jobbik és Gyurcsányék együttműködése kapcsán – szúrta ki a Mandiner.

A Demokratikus Koalíció álláspontja nagyon világos – közölte Vadai. Úgy folytatta: együttműködés csak olyan szervezetekkel, pártokkal és személyekkel van, melyek elfogadják, hogy az Orbán utáni világ egymás tiszteletére, az emberi méltóságra és a demokráciára épül. Az, hogy a Jobbik feláll mellénk a színpadra, azt jelenti, hogy ők elfogadják ezeket a szabályokat – jelentette ki Vadai, hozzátéve: a Jobbik semmivel sem rosszabb, mint a panelprolizó Fidesz.

Fiala később hozzátette, hogy a panelprolizást és a zsidók listázását nem lehet egy lapon említeni; szerinte az utóbbi egy olyan politikai racionalitást jelenít meg, amitől elborzad. A műsorvezető továbbá kifejtette: érti, hogy le kell győzni a Fideszt, és emiatt egyes jobbikos képviselők azt mondják, hogy az ördöggel is szövetséget kell kötni, "erre pedig megjelenik Gyurcsány, ördögként".

Vadai közbevágott: "Ezt be lehet fejezni, őszintén szólva."
Fiala: "Mármint mit lehet befejezni?"
Vadai: "Hát ezt a gyurcsányozást."

Hírdetés

A szóváltásuk során Fiala odavágta Vadainak, hogy ha Gyurcsánynak valami nem tetszik, akkor majd úgyis felhívja a műsor után. Vadai erre rácsodálkozott: "Mégis miért hívná fel magát Gyurcsány a műsor után?" Fiala szerint azért, mert Gyurcsány eddig is felhívta, ha valami nem tetszett neki."

Fiala továbbá hangsúlyozta, hogy ő, mint zsidó, a Jobbikból nem kér.

Vadai a vita végén azt ajánlotta Fialának, hogy hallgassa meg Heller Ágnes "világhírű filozófus" véleményét erről.

26:16-tól kezdődik a műsor izgalmasabb része, érdemes rászánni azt a tíz percet:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »