A Párbeszéd – Zöldek nem vesz részt a 2026-os országgyűlési választáson – közölte a párt szombaton közleményben.
Azt írták, hogy Magyarország 2010 óta regnáló vezetése nem a nemzetet és állampolgárait szolgálja, hanem saját uralkodói osztályának a kiépítését és működtetését tekinti legfontosabb feladatának. A rendszerváltás kínálta lehetőségekből mára egy autokratikus vezető által irányított, elszegényített és ellopott ország képe bontakozik ki, amely nem csupán az egyetemes európai értékektől, a demokrácia alapvetéseitől került távol, hanem – egyéni érdekből és okokból – a rossz oldal képviselőjeként azonosítható. „Alkalmilag a háborús bűnös Oroszország csatlósaként működik, egyedüliként az Európai Unióban” – fogalmaztak.
A párt eddigi eredményei között említették, hogy létrehozták az előválasztás intézményét, a klímatörvény-javaslatukat – ha jelentős módosításokkal is – elfogadta a parlament, az alapjövedelem kampányuk pedig „a legszélesebb nyilvánosságban kínált diskurzust”. Kezdettől fogva felléptek az akkumulátorgyárak környezetszennyezése ellen, az erdők védelmében, a vízmegtartásért és az állatvédelemért. Hatékonyan képviselték a gyerekvédelem ügyét, küzdöttek a nők bántalmazása ellen és kiálltak a szexuális kisebbségek alapvető jogaiért – sorolták.
Az autokrácia lebontásához több kell és más kell – közölték. Olyasféle erő, amely nagyban és egységben képes fellépni a „történelmi hibákat és bűnöket elkövető, Orbán Viktor vezette állampárttal szemben” – jegyezték meg. „Mivel mi is a kormányváltást tartjuk a legfontosabbnak, a fentiek azt mutatják nekünk, a Párbeszéd – Zöldek közösségének, hogy ne induljunk el a 2026-os országgyűlési választáson” – írták.
„Most azért teszünk gesztust, hogy az ország elindulhasson egy jobb irányba, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is képviseletet adjunk az igazságos, szolidáris és zöld Magyarország felépítéséhez, ahol helyük van az értékrendi és politikai vitáknak, a sokszínű, értékalapú, versengő ajánlatoknak” – közölték.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


