Újabb óriásgép került a magyar légierőhöz – képek

Újabb óriásgép került a magyar légierőhöz – képek

Megérkezett a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára, Kecskemétre pénteken a második magyar KC-390 Millennium katonai szállítórepülőgép.

A katonai szállítógép fogadásán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta: az elmúlt néhány év a légierő éve is volt. A honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként tavaly ősszel megérkezett az első, KC-390 Millennium 610-es számú katonai szállítógép Kecskemétre, és most a 611-es számú repülőgép is.

Hírdetés

A két gép, „egymás testvéreként” fog a kecskeméti légibázison nagyon fontos szolgálatot tenni – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy ez a fajta szállítóképesség hiányzott a magyar légierő arzenáljából, de most már ez is rendelkezésre áll.

Elmondta: néhány nappal ezelőtt újabb három L-39 Skyfox harcászati kiképző repülőgép is érkezett Kecskemétre. „Még nem teljes a flotta, de folyamatosan növekszik a számuk” – tette hozzá.

Kecskemét, 2025. november 21.  Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere (j) és Marcio Monteiro, az Embraer Defense & Security marketing igazgatója (j2) a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezsõ 101. Repülõdandár kecskeméti bázisán, ahova megérkezett a második magyar KC-390 Millennium katonai szállítórepülõgép 2025. november 21-én.  MTI/Ujvári Sándor

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere (j) és Marcio Monteiro, az Embraer Defense & Security marketing igazgatója (j2) a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezsõ 101. Repülõdandár kecskeméti bázisán, ahova megérkezett a második magyar KC-390 Millennium katonai szállítórepülõgép 2025. november 21-én. MTI/Ujvári Sándor

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »