Újabb NER-zavar: egymásnak ment a Fidesz és a KDNP Balatonfüreden

Újabb NER-zavar: egymásnak ment a Fidesz és a KDNP Balatonfüreden

Jelenlegi balatonfüredi önkormányzati képviselőnőjét a KDNP megfosztaná párttagságától, mert úgy mutatták be a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként, hogy a kereszténydemokraták más indulót delegáltak volna a nekik járó helyekre – írja a 24.hu.

A lap értesülése szerint Balatonfüreden az elmúlt hetekben egyre feszültebbé vált a Fidesz és a KDNP viszonya, miután a város fideszes polgármestere, Bóka István és a párt választókerületi elnöke, Kontrát Károly nem fogadta el a kereszténydemokraták jelöltjeit, akiket a nekik járó két kerületben szándékoztak indítani.

Hírdetés

A Fidesz továbbra is ragaszkodott a jelenlegi képviselőnőhöz, Illés Hajnalkához, miközben a KDNP helyi szervezetében lezajló hatalomváltás után a tagság az újonnan érkező Czetényi Balázst és Fábián Pétert szavazta meg a képviselőjelöltségre.

A lap úgy értesült, hogy bár a jelöltállítási vita eljutott a pártok legfelső szintjeire, hivatalosan nem rendeződött a helyzet. Bóka ezt követően saját elképzelése alapján állította össze a jelöltek csapatát, amire válaszul a KDNP szerdára taggyűlést hívott össze, melynek napirendi pontjai között szerepel Illés Hajnalka párttagságának megszüntetése.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »