Újabb négy, az észak-macedóniai tűzesetben sérült beteg ellátását vállalta át Magyarország Mészáros Richárd2025. 03. 19., sze – 11:49
Újabb négy, az észak-macedóniai tűzesetben sérült beteg ellátását vette át az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház.
A közlemény szerint jelenleg hat, 20 és 30 év közötti fiatalt kezelnek az intézményben, 3 embert a Központi Aneszteziológiai és Terápiás Osztályon (KAITO), és 3 főt az Égéssebészeti Osztályon.
Kedd éjszaka újabb négy beteg érkezett az észak-macedóniai tűzeset sérültjei közül az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba – jelezték.
Úgy folytatták, hogy az Égéssebészeti Osztályon ápoltak állapota stabil; kisebb égési sérülések mellett, légúti érintettség miatt légzéstámogatásban részesülnek. A KAITO-n kezelt beteg szintén kisebb égési sérüléssel, stabil állapotban van, hamarosan áthelyezésre kerül az Égéssebészeti Osztályra – tették hozzá, azzal együtt, hogy az első transzporttal érkezett betegek állapota stabil, de továbbra is intenzív terápiás ellátására szorulnak.
A közlemény alapján még további sérültek érkezhetnek Magyarországra, akiknek ellátását – a korábbi közlésnek megfelelően – a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ és a Bethesda Gyermekkórház is vállalhatja.
Kapcsolódó cikkünk
Egyhetes gyászt hirdettek Észak-Macedóniában, miután tragikus tűzeset történt Kocsani városában egy éjszakai szórakozóhelyen. Az incidens során 59 ember életét vesztette, míg 155-en megsérültek. A hatóságok szerint a tűz egy koncert alatt keletkezett, amelyen mintegy 1500 ember vett részt.
A tragédiát követően a pánikba esett emberek egymást taposták agyon, miközben menekülni próbáltak. A népszerű DNK R&B együttes több tagja, valamint kísérőzenészek és vokalisták is kórházba kerültek. A helyi kórház igazgatója elmondta, hogy az áldozatok többsége fiatal, 14 és 24 év közötti. Több sérült állapota kritikus, így az áldozatok száma tovább növekedhet.
A rendőrség gyors intézkedéseket hozott: letartóztatták a szórakozóhely tulajdonosát, és további négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki. Vizsgálják, hogy a klub rendelkezett-e a megfelelő működési engedélyekkel. Pancse Toskovszki belügyminiszter közlése szerint az áldozatok között van egy rendőr is, aki a kábítószer-használat megelőzése és a fiatalkorúak védelme érdekében tartózkodott a helyszínen.
Az előzetes vizsgálatok szerint a tüzet a koncerten használt pirotechnikai eszközök okozhatták, amelyek gyorsan lángra lobbantották a tetőszerkezetet. Toskovszki elmondta, hogy a klub illegálisan működött, és korrupció révén tudott nyitva tartani. Kijelentette, hogy ezúttal minden felelőst meg fognak nevezni és felelősségre vonnak.
Az északmacedón kormány egyhetes nemzeti gyászt hirdetett, és elrendelte az összes éjszakai szórakozóhely és diszkó biztonsági ellenőrzését.
A tragédia nemzetközi összefogást is kiváltott. Magyarország jelezte, hogy segítséget nyújt 19 sérült ellátásában, és fogadja őket. Az első sérültek hétfő hajnalban érkeznek Budapestre, ahol az Országos Mentőszolgálat munkatársai azonnal kórházba szállítják őket.
(MTI, HVG)
Kapcsolódó cikkünk
Azonnali segítséget ajánlott fel kilenc európai ország, Magyarország, Horvátország, Görögország, Románia, Szlovénia, Svédország, Litvánia, Luxemburg és Norvégia az észak-macedóniai szórakozóhelyen pusztító tűz sérültjeinek – tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A tűz vasárnap hajnalban ütött ki az észak-macedóniai Kocsani város egyik szórakozóhelyén, 59 ember meghalt, és legalább 155-en megsérültek.
A brüsszeli közlemény szerint az EU Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központja rövid időn belül felvette a kapcsolatot az észak-macedóniai polgári védelmi hatóságokkal.
Észak-Macedónia aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, és segítséget kért 15 súlyos égési sérült beteg evakuálásához. A felhívásra az említett kilenc ország gyorsan reagálva azonnali segítséget ajánlott fel a mechanizmuson keresztül – tájékoztattak.
A brüsszeli közlemény szerint Luxemburg több beteget már el is szállított Magyarországra, Románia pedig Litvániába szállít sérülteket.
A bukaresti hatóságok tájékoztatása szerint a román légierő egyik Spartan szállítógépe hétfőn elindult Észak-Macedóniába, hogy egy litvániai kórházba szállítsa az észak-macedóniai tűzeset négy sérültjét – közölték. A sérültek orvosi felügyeletét a bukaresti sürgősségi kórház egy rohammentős csapata látja el az áthelyezés során. Az égési sérülteket egy vilniusi kórházba szállítják – tájékoztattak.
Az Európai Bizottság azt is közölte: az EU jelenleg is szervezi további betegek szállítását a kezelést felajánló országokba. Az EU továbbra is szoros kapcsolatban áll az észak-macedón nemzeti hatóságokkal, és készen áll arra, hogy szükség esetén további segítséget mozgósítson – tették hozzá.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


