Újabb magyarlakta település, Csíkmadaras címeréről fogadott el határozatot csütörtöki ülésén a román kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) MTI-nek küldött közleménye szerint a székelyföldi település címere kék, rajta zöld hármashalom, amely a Hargita hegyeit jelképezi. A Hargita megyei település most elfogadott címerében a zöld halmokon ezüst szál jelzi az Olt vizét, a címer kék mezejét pedig a székely jelképek, az arany Nap és az ezüst Hold díszítik. Alattuk ezüst sólyom utal a település nevében lévő madárra.
„Továbbra is dolgozunk településeink, közösségünk szimbólumhasználatáért: címereket, zászlókat hivatalosítunk” – idézte Cseke Attilát a közlemény.
A román kormány a fejlesztési és közigazgatási minisztérium előterjesztése nyomán kormányhatározattal dönt a települések és a megyék címereinek, illetve zászlainak hivatalossá tételéről.
MTI
Borítókép: RMDSz Facebook-oldala
The post Újabb magyarlakta település címeréről fogadott el határozatot a román kormány appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


