Újabb magyargyűlölő zsidó kapott szobrot Judapesten – "Tom Lantos igazi úriember volt"

Tom Lantosnak, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa néhai, az MTI által "magyar származású"-nak hazudott képviselőjének szobrát avatták fel a főváros XIII. kerületében, a Révész utca és Viza utca között található Tom Lantos sétányon csütörtökön. (A kerületnek szocionista polgármestere van, de akár fideszes is lehetne, ne feledjük, a magukat nemzetinek hazudók Tom Lantos Intézetet is létrehoztak már – a szerk.)

A Berzsenyi Dániel Gimnázium, Tom Lantos egykori iskolája szomszédságában tartott rendezvényen David Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője angol nyelvű beszédében azt hazudta, hogy a képviselő "igazi úriember volt", aki "társai méltóságát tartotta szem előtt, függetlenül politikai nézeteiktől". Hozzátette: többször személyesen is találkozott a politikussal.

Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere úgy fogalmazott, hogy Tom Lantos "a demokrácia, az esélyegyenlőség hőse volt; a párbeszéd, és nem a pártbeszéd híve".

"Küzdött az antiszemitizmus, a diszkrimináció, a népirtás ellen, és kiállt a nemzeti kisebbségek jogaiért" – hangoztatta.

Tomicah Tillemann, Tom Lantos unokája angolul arról beszélt, hogy a képviselő Budapest fia volt. Amikor csak tehette, visszatért a városba, "amely átitatta őt a család heves szeretetével" – fűzte hozzá.

Lovas István: Akit majd a nagykereszt takar

Kiegészítések Tom Lantos hivatalos életrajzához

Hírdetés

Lovas István: Tom, mindenki barátja

Gyöngyösi Mártont a halálbüntetésről és Tom Lantosról kérdeztük

A magyargyűlölő Lantos dicséretétől volt hangos az Országház

Kitüntetné Lantost az SZDSZ – leleplezzük egy hazugságukat: a vén zsidó Ceausescut ajnározta Amerikában

Orbán amerikai útjáról: "Tom Lantossal nagyon régi, jó kapcsolatunk van"

Kitiltaná Amerikából a Magyar Gárda tagjait a vén cionista + elhatárolódást parancsol és feketelistát készíttet, olvasók + Vonáék nyilatkozata frissítve

Tom Lantos a szovjet szörnyemlékmű mellett


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »