Újabb magyar műholdat indítanak útnak

Újabb magyar műholdat indítanak útnak

Hamarosan a harmadik magyar műhold is útnak indul a világűr felé. A 2015-ös MASAT-1 és a tavalyi SMOG-p után most egy harmadik változat készült el, némi csúszás ellenére. A legfrissebb információk szerint a rajt két hónapon belül lehet esedékes. 

A SMOG-1 néven induló új változatot ismét a BME mérnökei készítik el. Az oktatók és hallgatók segítségével készülő műhold a legújabb tervek szerint március 22-én indul majd el, az orosz Szojuz rakéta segítségével.

Hírdetés

Az SG.hu tudományos portál szerint a fejlesztés mérete és felépítése megegyezik közvetlen elődjével, így egy újabb 5x5x5 cm-es eszköz startolhat el, aminek tervezett pályája 550-600 km magasságú, 97 fokos dőlésszögű, napszinkron elrendezésű lesz. A cél az emberiség által keltett elektromágneses szennyezettség (elektroszmog) vizsgálata, de emellett egy további műszert is elhelyeznek a műholdon, amely a Napból érkező részecskék elektronikára gyakorolt hatását méri fel. Amennyiben összejön a start és minden gond nélkül zajlik le, akár 18-25 éven keresztül figyelhetjük majd a fejleményeket, tehát a korábbiaknál jóval hosszabb küldetésről van szó.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »