Újabb létesítményeket adtak át (Magyarországi támogatások)

Újabb létesítményeket adtak át (Magyarországi támogatások)

Két, Magyarország kormánya támogatásával megépült létesítményt is felavatott szombaton Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumánál vágtak szalagot, Csíkszerdában pedig a város egyik emblematikus, szecessziós stílusban épült ingatlanát adták át, mely mostantól Magyar Ügyek Háza néven működik, és a gazdaságfejlesztéssel foglalkozó Pro Economica Alapítványnak, egy gazdákat segítő szervezetnek és a magyar állampolgársági ügyeket intéző Eurotrans Alapítványnak ad otthont.

Semjén Zsolt Csíkkarcfalván felidézte, hogy az Orbán-kormány több mint háromezer templomot épített, illetve újított fel a Kárpát-medencében, az oktatási rendszert az óvodától az egyetemig megújította, a határokon kívül pedig többek között ezer óvodát épített vagy újított fel. Hasonlóan fontosnak tekintik a sport támogatását is. A magyar kormány mindent támogat, ami a magyar megmaradást szolgálja. Az anyaországi magyarok sokat köszönhetnek az elszakított területeken élő magyarságnak. „Mi tanulhatunk tőletek magyarságot, megmaradni akarást. Köszönöm Magyarország kormánya nevében a nemzethűségeteket” – jelentette ki.

Hírdetés

Tánczos Barna, az akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke úgy vélte, a jégkorong nélkül nem lenne teljes a székely identitás. „Ez a ház a magyar világot jelenti, és az ilyen kis magyar világok közvetítik az egyetemes magyar világ megtartó erejét” – fogalmazott Semjén Zsolt a Magyar Ügyek Háza avatóünnepségén. A város emblematikus épületét a magyar kormány támogatásával vásárolta meg és újította fel az Iskola Alapítvány. Minden megtalálható az épületben, ami a magyar világhoz tartozik, és hasonló „kis magyar világokat” kell létrehozni a magyarlakta településeken is. Az intézményben a gazdaságfejlesztéssel foglalkozó Pro Economica Alapítvány, egy gazdákat segítő szervezet, és a magyar állampolgársági ügyeket intéző Eurotrans Alapítvány kapott helyet, melynek a nemzetegyesítésben végzett munkáját a miniszterelnök-helyettes külön is megköszönte. Semjén Zsolt történelmi igazságtételnek nevezte, hogy a külhoni magyarok nemcsak kulturális, hanem közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váltak.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kiemelte, Csíkszeredában minden ügy magyar ügy, és a magyar kormánnyal való partnerség fontosságát hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy összefüggő intézményrendszert próbálnak kialakítani a Székelyföldtől a Partiumig.

Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta, hogy a városban kék házként emlegetett épületben a Művészeti Népfőiskola működött, majd két évtizedig lakatlan volt, míg sikerült az alapítványnak megvásárolnia. A teljes projekt értéke 793 millió forint volt. Kolozsvár után ez a második a négy ingatlanberuházásuk közül, melyet a magyar kormány támogatásával az erdélyi magyar közösség szolgálatába állítanak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »