Újabb korrupciós ügyben gyanúsították meg Ján Slotát

Újabb korrupciós ügyben gyanúsították meg Ján Slotát

Az SNS egykori vezetőjét, Zsolna volt polgármesterét újabb korrupciós ügyben gyanúsították meg.

A zsolnai regionális bíróság 2013-as határozatainak kezelésével kapcsolatos vesztegetésről van szó – nyilatkozta Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR hírügynökségnek.

Hírdetés

Slotát a NAKA még márciusban vette őrizetbe, akkoriban szintén kenőpénz elfogadásáért gyanúsították meg, állítólag ugyanis lefizették 2018-ban a Zsolnai Kerületi Bíróság bíróit.

A gyanú szerint ekkor Slota ötezer eurót fogadott el, amit később Pavol Polka egykori bírónak nyújtott át, aki beismerte bűnösségét, és vádalku keretében három éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Az SNS egykori vezetőjét később szabadon engedték.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »