Újabb koronavírus-mutációt azonosítottak, halálosabb és fertőzőképesebb az eddigieknél

Újabb koronavírus-mutációt azonosítottak, halálosabb és fertőzőképesebb az eddigieknél

Az új változatot a Kínai Tudományos Akadémia és a Vuhani Egyetem kutatói azonosították.

A kínai tudósok szerint a NeoCov-ra keresztelt új vírusvariáns halálosabbnak és ragályosabbnak bizonyult az eddig ismert SARS-CoV-2 variánsoknál, amelyek a Covid-19 fertőzést okozzák – írja a pluska.sk.

Az új variáns először a denevérek között jelent meg Dél-Afrikában,

és egyelőre még csak az állatok között terjed,

Hírdetés

azonban fennáll a lehetősége annak, hogy tovább mutálódik és átterjed az emberre is. A NeoCov összetétele az egyes koronavírus-fajták közül leginkább a MERS-víruséhoz hasonlít, ez pedig azt jelentené, hogy a most rendelkezésre álló oltások hatástalanok ez ellen a fertőzés ellen.

A hírrel kapcsolatban a nemzetközi sajtóban számos megkérdezett tudós arra hívta fel a figyelmet, hogy kínai kollégáik tanulmánya egyelőre nem esett át szakmai lektoráláson, és további kutatásokra van szükség.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor nyugalomra inti a lakosságot. „Hogy az újonnan felfedezett vírus veszélyt jelent-e az emberiségre, további vizsgálatok fogják eldönteni” – nyilatkozta a WHO a TASS orosz hírügynökség megkeresésére.

(pluska.sk)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »