Újabb kommandós rajtaütések lehetnek az IÁ ellen

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter azzal számol, hogy újabb olyan kommandós rajtaütéseket fognak végrehajtani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen, mint amilyennek köszönhetően a minap Észak-Irakban 70 túszt sikerült kiszabadítani.

Erről Carter pénteken a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Irakba vezényelt mintegy 3500 amerikai katona feladata továbbra is a kiképzés és a tanácsadás marad, de az Egyesült Államok élni fog a rajtaütésekre való egyedülálló képességével, ami nem azonos szárazföldi hadműveletek folytatásával.

Hírdetés

A miniszter szerint az amerikai erők a térségben a jelenlegi felhatalmazásuk szerint repülőgépekkel és drónokkal csapásokat hajthatnak végre, valamint különleges műveleteket végezhetnek. Emlékeztetett rá, hogy Szíriában idén amerikai kommandósok ölték meg az Iszlám Állam pénztárnokát és ejtették foglyul annak feleségét.

A tárcavezető elmondta: azután rendelte el az észak-iraki akció végrehajtását, hogy a hírszerzés jelezte, a foglyokat hamarosan ki fogják végezni, és a sírjukat is megásták. Beszámolója szerint a rajtaütéssel nemcsak túszokat szabadítottak ki, hanem sikerült potenciálisan értékes hírszerzési adatokat is zsákmányolni.

A védelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy az akcióban egy amerikai katona is életét vesztette. Őt pénteken Joshua Wheeler főtörzsőrmesterként azonosították, ő volt az első amerikai, aki a 2011-es csapatkivonást követően harc közben vesztette életét Irakban. Wheeler holttestét szombaton szállítják vissza az Egyesült Államokba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »