Újabb kisgyermek lelte halálát a felforrósodott autóban

Újabb kisgyermek lelte halálát a felforrósodott autóban

Hiába próbálták újraéleszteni azt a  gyermeket, akit benthagytak az autóban, nem jártak sikerrel. Kedd délután a szlovéniai Prebold községben történt a tragédia.

Egy véletlenül arra járó hívott segítséget, de a tűzoltók és a mentők gyors beavatkozása sem tudta megmenteni az apróság életét. Az információk szerint egy nem egészen kétéves kisfiú a felelőtlenség újabb áldozata. Az autó egy lakóház előtt, a napon volt leparkolva.

Az ügyet már vizsgálják, és fennáll a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja. Ha ez bebizonyosodik, a felelős személyre 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Hírdetés

Prebold polgármestere, Marko Repnik a szlovén hírügynökségnek (STA) azt nyilatkozta, szomorú, hogy a szülők felelőtlensége, akik felnőtt emberek, veszélyezteti leginkább a gyermekeket. Azok, akiknek védeniük kellene a gyermekeiket bármi áron, felelőtlen viselkedésükkel ártanak nekik. Ebben az esetben ennek tragikus következménye lett. Nőjünk fel és viselkedjünk felnőttként, üzente.

A rendőrség felhívta a lakosság figyelemét arra, hogy senkit se hagyjanak az autóban, még akkor sem, ha csak rövid időre hagyják el azt. Az autó belseje ugyanis a nagy melegben rekordidő alatt képes átforrósodni, katlanná válni, ami a bent ülők számára végzetes lehet.

Amikor odakint több mint 30 fok van, az autó belső hőmérséklete fél órán belül elérheti az 50 fokot, és ezen nem segít a nyitott ablak sem.

A babák, kisgyermekek és az idősek vannak a legnagyobb veszélyben, mert testük hőszabályozó rendszere nem eléggé hatékony.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »