Újabb kilépések: lassan elfogy az amúgy is maroknyi Momentum

A kampányfőnök és a kabinetfőnök után a kommunikációs igazgató is távozott vagy távozni kényszerült a Momentumból – írja az Index. A portál úgy tudja, a távozások mögött nem személyes, hanem belső, szervezeti problémák állnak.

  • Zaránd Péter kampányfőnök elküldését a párttagok egy része sürgette, többen ugyanis nem kívántak vele/alatta dolgozni. Az elnökség egy ideig kiállt mellette, a hatásköreit is módosították, de végül maga távozott a belső nyomás miatt.
  • Túry Márton kabinetfőnök távozásáról szerdán számolt be az Origó. Leváltása azért is érdekes, mert csak három hónapja foglalta el a posztját.
  • Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója is maga állt fel pár nappal ezelőtt a belső problémák miatt.
  • Hírdetés

    Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője az Indexnek megerősítette a három vezető távozását, és azt mondta, mindenki maga távozott: eltérő okokból mondtak le mindhárman, kirúgásokról nincs szó. Részleteket nem mondott a távozásokról, de szerinte „a kampányidőszak mindenki számára megterhelő, és egy ennyi önkéntest foglalkoztató pártban megkerülhetetlen a fluktuáció”. Megerősítette, hogy mindhárom lemondott vezető helyére új vezetőket választottak, és szombaton Kecskeméten mutatják majd be őket.

    Jövő hétvégén egy fontos küldöttgyűlést is tart a Momentum. Az Indexnek az egyik párttag azt sugallta, hogy jövő héten a pártvezetés, az öttagú elnökség és/vagy Fekete-Győr András elnök lecserélése is napirendre kerülhet, de 3 hónappal egy parlamenti választás előtt ennek nyilván kicsi az esélye, mert elég drasztikus fordulat lenne a pártocska életében.

    (MNO nyomán)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »