A szlovák légierő újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: október 2-án este két újabb F–16-os vadászgép landolt a Kuchyňa-i katonai repülőtéren. Az egyik a C változat 1009-es jelzéssel, a másik pedig a D változat 1101-es számmal, amely már kétüléses, így a szlovák pilóták immár az eddig ismert együléses verzió mellett egy kiképzési és speciális feladatokra alkalmas gépet is használhatnak.
Ezzel Szlovákia jelenleg hét darab F–16 Block 70 típusú vadászgéppel rendelkezik, amelyek fokozatosan fogják átvenni az ország légterének védelmét. Az első két repülőgép tavaly július 22-én érkezett ünnepélyes keretek között, majd a harmadik 2024. december 12-én, a negyedik és ötödik pedig idén április 2-án állt szolgálatba. Most a hetedik és nyolcadik gép következett, és a tervek szerint még az év végéig újabb kettő érkezhet. Ha minden a menetrend szerint halad, Szlovákia év végére már kilenc F–16-ossal számolhat.
A gépeket az Egyesült Államokból, a Lockheed Martin gyárából szállítják, és több pilóta jelenleg is Arizonában gyakorlatozik. A szlovák védelmi miniszter, Robert Kaliňák (Smer) szerint a teljes hadrafoghatóság néhány hónapon belül érhető el, bár a folyamatot lassítja a földi személyzet kiképzésének elhúzódása. A pilóták már felkészültek, de a logisztikai és műszaki háttér biztosítása még folyamatban van.
Amíg a szlovák légierő nem képes teljesen átvenni a feladatokat, a légteret továbbra is NATO-szövetségesek védik – legalább az idei év végéig, és valószínűleg a jövő év elejéig is.
A szlovák F–16-osok ugyan még nem teljesítenek éles bevetéseket, de már több alkalommal láthatta őket a közönség. Bemutatkoztak például a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulóján, a Milán Rastislav Štefánik Repülőnapokon, sőt, egy szlovák gép első alkalommal külföldi repülőshow-n is részt vett: a csehországi NATO Days rendezvényen.
SITA
Nyitókép forrása: SITA (illusztrációs felvétel)
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


