Újabb kampánycsata: szexvideó került elő a budaörsi polgármesterről

Újabb kampánycsata: szexvideó került elő a budaörsi polgármesterről

Wittinghoff Tamás nem tagadja, hogy ő van a felvételen, de azt állítja, csapdába csalták.

„Tisztelt Választópolgár! Tekintse meg Wittinghoff Tamás bemutatkozó videóját” – olvasható azon a szórólapon, amit budaörsi postaládákba dobtak be szombaton. A szöveget követő link egy pornóvideó-megosztó oldalra visz. A 12 perces, titokban rögzített videónak már a címe is arra utal, hogy azon egy magyar politikus és egy prostituált együttléte látható.

Hírdetés

Wittinghoff Tamás a 24.hu kérdésére azt mondta, régi ügyről van szó, tudott a felvételről, és annak közzétételét zsarolások előzték meg. Értesült arról is, hogy egy nem létező szervezet nevében városszerte terjesztik a szórólapot, amin az arcképe is látható. Hangsúlyozta, hogy „politikai ellenfeleivel szemben” ő semmilyen törvénytelenséget nem követett el, az ügyben feljelentést tett, hiszen mind a videó rögzítése, mind annak közzététele bűncselekmény.

Az Indexnek pedig azt mondta: a felvételen nem prostituálttal látható, egy nő csábította el, aki feladatot hajtott végre, ő pedig belesétált a csapdába. A felvétel az előző önkormányzati választás után készült, a családja tud erről, és mellette állnak.

Wittinghoff Tamás 1991 óta vezeti Budaörsöt, korábban az SZDSZ színeiben, az októberi választáson a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként indul újra a polgármesteri címért.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »