Újabb ítélet után: Karácsony Gergely perel, vissza akarja kapni Budapest pénzét

Újabb ítélet után: Karácsony Gergely perel, vissza akarja kapni Budapest pénzét

A fővárosi önkormányzat kártérítési pert indít a szolidaritási hozzájárulás részeként jogtalanul elvont 28 milliárd forint és annak kamatainak visszaszerzése érdekében, miután a Kúria csütörtökön a fővárosnak adott igazat a 2023-as évre vonatkozó ügyben – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester budapesti sajtótájékoztatóján.

A fővárosi szakszervezetek képviselőivel folytatott egyeztetését követően Karácsony Gergely elmondta: csütörtökön a főváros a Kúriai felülvizsgálatban is megnyerte azt a pert, amelyet még 2023-ban indítottak a fővárost érintő megszorításokkal kapcsolatosan. A korábban már jogerős másodfokú döntést a Kúria is jóváhagyta, és ez egy precedens értékű határozat mind a főváros, mind általában véve a magyar önkormányzati rendszer szempontjából – tette hozzá.

Hírdetés

Szavai szerint a Kúria kimondta, hogy 2023-ban a törvénytelenül inkasszálta az államkincstár a főváros folyószámláját, és törvénytelenül vont le erről a számláról a 28 milliárd forintot.

Maga a bírósági döntés önmagában még nem jelenti azt, hogy ezt a pénzt vissza kell utalni, de mindenképpen visszajár közel 4 milliárd forint kamat, illetve természetesen a kúriai döntés után a főváros kártérítési pert indít a 28 milliárd forint visszaszerzése érdekében is – közölte a főpolgármester.

Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke közölte: a 27 ezer dolgozó képviseltében meghozott egységes döntésük értelmében felszólítják a főváros és a kormány képviselőit, hogy folytassák a félbemaradt tárgyalásokat. Erre egy hetet kapnak, és ha ez nem történik meg, akkor fórumokat szerveznek majd, amelyek tájékoztatják a dolgozókat arról, hogy akinek nem fizetik ki a munkája ellenértékét, az nem köteles dolgozni – mondta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »