Újabb információk derültek ki a bécsi mészárlásról

Újabb információk derültek ki a bécsi mészárlásról

Az Iszlám Állammal kapcsolatban lévő terrorista eredetileg egy katolikus ifjúsági közösség találkozóját vette célba – jelentette a Catholic News Agency a bécsi híradások nyomán.

November 2-án egy felfegyverkezett elkövető legalább négy emberrel végzett Bécs utcáin, és több mint 20 járókelőt megsebesített. A támadás este nyolc óra körül kezdődött a város főzsinagógájának közelében. A terrorista a bárok és éttermek külső teraszain üldögélő emberekre nyitott tüzet, míg a rendőrség egy katolikus templom mellett le nem lőtte. Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta az akciót, és egy videót jelentetett meg egy bizonyos Abu Dagnah Al-Albanyról.

Az osztrák Kronen Zeitung beszámolója szerint az elkövető, Al-Albany tudatosan akart vérfürdőt rendezni, és a Szent Rupert templomba próbált behatolni, ahol egy katolikus ifjúsági közösség épp akkor gyűlt össze. A templom kapui zárva voltak, minek következtében Albany képtelen volt bejutni az épületbe – végül itt érte utol a rendőrség.

Hírdetés

A Bécsi Egyházmegye közölte, hogy aznap este 17-en tartózkodtak a templomban, ám amikor meghallották a lövéseket, lekapcsolták a lámpát, és hajnali fél háromig odabent rejtőzködtek. Ekkor biztosították őket a rendőrök arról, hogy nyugodtan távozhatnak.

Az osztrák tisztviselők hivatalos közleményei szerint azonban az ámokfutó valódi neve Kujtim Fejzulai. A 20 éves osztrák bűnözőt tavaly ítélték 22 hónap börtönbüntetésre, mivel Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Fejzulait a közel két éves büntetés letelte előtt feltételesen szabadlábra helyezték.

Ausztriában a karácsonyi ünnepkör idejére rendkívüli módon megerősítik a templomok védelmét.

Varga Gergő Zoltán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »