Újabb hétezer tiltott határátlépő, Feldmájer aggódik

Összesen 7081 embert fogtak el kedden tiltott határátlépés miatt – közölte szerda reggel honlapján a rendőrség. Feldmájer Péter közben arról beszélt, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a muszlim bevándorlás, az európai zsidóság nagy része el fog tűnni.

A rendőrség részletek említése nélkül azt közölte: egy ember ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Összesen 7081 embert tartóztattak fel kedden. Kedden arról számoltunk be: hétfőn 8702 illegális bevándorlót fogtak el. Idén október 11-ig 357 719 fővel szemben intézkedtek illegális határátlépés miatt Magyarország schengeni külső határainál, október 11-én pedig Magyarország területén összesen 7879 fővel szemben kellett így tenni.

Tiltott határátlépés miatt emeltek vádat

Nyolc újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt kedden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a vádirat szerint a migránsok közül hatan Mórahalomnál, míg ketten Mórahalom és Ásotthalom között a már mások által megrongált határzáron keresztül érkeztek Magyarország területére.

Hírdetés

A vádlottak közül – akik valamennyien elismerték a bűncselekmény elkövetését – öt szír, kettő iraki, egy pedig pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. A migrációs válsághelyzet kihirdetése óta a Szegedi Járási Ügyészég összesen 487 elkövetővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt – tudatta az ügyész.

Gonosz emberekről beszél Feldmájer

Közben Feldmájer Péter a Magyar Időknek arról beszélt: ha ilyen ütemben folytatódik a muszlim bevándorlás, az európai zsidóság túlnyomó része eltűnhet. Szerinte veszélyt jelent, hogy ezeket az embereket abban az eszmében nevelik: a zsidó államot el kell törölni a Föld színéről. „Vannak közöttük gonosz emberek, akiket gonosz vezetőik küldenek a kontinensünkre, még ha ez az összes bevándorló elenyésző része is, békétlenséget hoznak, ami robbantásokhoz is vezethet” – mondta a Mazsihisz volt elnöke.

Feldmájer úgy látja, a kereszténység európai léte viszont nincs veszélyben, mivel ha radikális erők kerülnek többségbe, a kisebbségek léte kerül veszélybe. „Az unióban vannak szabályok, ezeket be kell tartania mindenkinek, legyen turista vagy menekült. Amennyiben a szabály az, hogy csak a határátkelőn lehet egy ország területére lépni, és ujjlenyomatot kell adni, akkor ezen szabályok be nem tartása következményekkel jár” – tette hozzá Feldmájer. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Uniónak is be kell tartania a jogi és erkölcsi szabályokat, így aki éhezik, annak enni, aki fázik, annak meleg ruhát kell adni.

A Magyar Idők korábban megszólaltatta a Mazsök elnökét, Szabó Györgyöt is, aki hasonló véleményének adott hangot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »