Újabb hazugság lepleződött le: Egyetlen oláh katona sincs az úzvölgyi temetőben

A napokban újabb fordulat történt az úzvölgyi katonai temető ügyében – írta meg a nagyhaboru.blog.hu. A román hatóságok által román katonaként azonosított hősi halottak többségéről nemrégiben kiderült, hogy magyar állampolgárok voltak és magyar honvéd gyalogezredekben szolgáltak. A blog szerkesztői azonban további adatokat is szereztek ezekről a katonákról és egy szintén románként azonosított orosz katonáról. A korábbi hatalmas számok végül tehát 7 román katonára korlátozódtak, azonban most a kutatások során sikerült rávilágítani arra és bebizonyítani, hogy ez a hét katona sem volt román.

A blog már korábban beszámolt egy szakmai tanulmány segítségével arról, hogy 2019. június 12-én az ONCE, a hadisírok és a háborús emlékművek gondozásáért felelős román hivatal közzétett egy rövid összefoglalót az úzvölgyi temető helyzetét illetően, amely szerint a sírkertben 11 román katona – 8 azonosított és 3 azonosítatlan – került elhantolásra. Az összefoglalóhoz csatolt dokumentumok egyike, a 3. számú mellékletként közzétett áttemetési napló hét románként azonosított katona nevét és adatait tartalmazza. Ezek a következők:

Cosma Gheorghe (25. sz.)
Grimu Mihai (46. sz.)
Horcic Mihai (83. sz.)
Lusin Filip (91. sz.)
Morduminechei Gheorghe (105. sz.)
Roman Mihai (126. sz.)
Rotaru Stan (126/bis. sz.)

Hírdetés

Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka 2019. július 24-én Tusnádfürdőn bejelentette , hogy e katonák közül öt – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály – magyar állampolgár volt; a HM képviselői a tusnádfürdői beszélgetés során a halálukat nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát is kiosztották.

A blog az öt katonáról részletesebb leírást is közöl, ebből kiderül, hogy ketten közülük vélhetően ruszinok, egyikük magyarországi német, kettejük magyar, azonban román katonákról szó sincsen. Az egyik románként azonosított katona is orosz, aki az orosz hadseregben szolgált. A kutatás tehát itt tart jelenleg, ez pedig bizonyítja annak az agresszív és tudatlan román fellépésnek a fölöslegességét, mely nemlétező történelmet próbál írni, és komoly konfliktusba került a temetőjüket védő székelyekkel és az egész magyar nemzettel. A tényeket sajnos nehéz tagadni, reméljük, hogy az újabb bizonyítékok jobb belátásra bírják a balhét kirobbantó román felet, bár ehhez fűzzük a legkevesebb reményt.

nagyhaboru.blog.hu;


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »