Újabb hátborzongató disztópia az elnyomásról

Újabb hátborzongató disztópia az elnyomásról

http://mno.hu/

Reneszánszukat élik a disztópiák, főleg amióta a sorozat miatt megint felfedezték az olvasók Margaret Atwood regényét, A szolgálólány meséjét. Az amerikai Jennie Melamed hamarosan Magyarországon is megjelenő regényét is sokszor hasonlítják az említett műhöz, pedig a Lányok csöndjében nem csak a női szemszög érdekes és az, hogy egy olyan világot állít az olvasó elé, ahol a társadalom visszatér a sok évszázados mintához, és engedelmes szülőgépnek tekinti a nőket. Melamed regényében sokkal inkább a rendszerszerű abúzus áll a középpontban, ami persze lehet az elnyomás metaforája, ugyanakkor nagyon valóságos is: a történet nagyrészt a bántalmazott gyereklányok testi-lelki fejlődése körül forog.

Először írt szépirodalmi művet a szerző; főállásban pszichiátriai szakápoló, aki traumatizált gyerekekre specializálódott. Doktori fokozatának megszerzéséhez a Washingtoni Egyetemen a gyermekkori szexuális bántalmazás antropológiai, biológiai és kulturális aspektusait vizsgálta.

A regény kitalált szigetének társadalmi berendezkedésében föl lehet fedezni valóságos elemeket, amelyek részben vagy egészében jelen voltak a történelem egy-egy tradicionális társadalmában. Sérült gyermekekre – akik egyre gyakrabban születnek az elzárt közösségben – halál vár, és a hasznavehetetlen időseknek is önként kell az életből való kivonulást választani. A közösség ügyeiről a vándoroknak nevezett férfiak döntenek, akikben afféle vének tanácsát lehet felismerni. A lányok folyamatos abúzusnak vannak kitéve a családban, ami elfogadott a közösségben; termékenységüket pedig kényszerű orgiával ünneplik, mielőtt feleségek válnak belőlük, akiktől nyilván engedelmességet és egészséges gyermek születését követelik meg. Egy családban viszont nem szabad kettőnél több gyermeknek születnie.

Valamiféle furcsa vallás tartja össze a közösséget – akárcsak A szolgálólány meséjében –; ez elsősorban politikai tényezőként van jelen: legitimálja a fennálló hatalmi rendszert, és az „ősök”, vagyis az első, a kolóniát megalapító szigetlakók feltétlen tekintélyén alapul. Központi motívum a regényben a sárba süllyedő templom, amelyet – ahelyett, hogy stabilizálnák az alapjait – mindig továbbépítenek, új meg új falakat emelnek a lesüllyedt kövek fölé, így a templom a föld alatt terjeszkedik tovább. Nemcsak a süllyedés miatt beszédes ez a motívum, hanem azért is, mert a furcsa megoldásra nincs magyarázat. Ahogy más dolgokra sem. Ha valaki nem bírja elviselni az abúzus vagy az elnyomás valamelyik formáját, azt kábítószerekkel térítik jobb belátásra, vagy egyszerűen nyomtalanul eltűnik. Egy önkényuralmi rendszer legfontosabb vonásait is föl lehet fedezni a Lányok csöndjében. A perverzió a diktatúrák szükségszerű velejárója, a beteges viselkedés a hatalmi viszonyok metaforája is. Például teljes a hírzárlat a szigeten; az itt felnövő gyerekek úgy tudják, az „Óföldet”, ahonnan felmenőik érkeztek, szörnyű elemi csapások elpusztították, biztonság egyedül a szigeten van. Erről viszont senki nem győződhet meg, mert csak a vándoroknak van joguk elhagyni a szigetet, és döntéseiket a közösség tagjainak kérdések és kétkedés nélkül kell elfogadniuk.

Ebbe a kérdések nélküli világba születnek Melamed hősei, néhány lány, akik az elnyomástól való zsigeri irtózás vagy a puszta tudásvágy miatt szembekerülnek a rendszerrel; az ő öntudatra ébredésükről és a lázadás lehetőségeiről szól a regény.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »