Gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél nevelkedett fiatalok számára hirdet nyílt pályázatot országszerte harminc lakás rendkívül kedvezményes bérleti jogára a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program. A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a fiatal felnőtteknek, akik gyermekvédelmi gondoskodásból kilépve lakhatási lehetőséget keresnek. Jelentkezési határidő: november 12.
Az öt évre szóló bérleti jogra olyan 18–35 év közötti, magyar állampolgárságú fiatalok pályázhatnak, akik legalább két évet töltöttek gyermekvédelmi gondoskodásban, nevelésbe vételük a nagykorúságukkal szűnt meg, foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkeznek, és a rendszeres havi jövedelmük eléri a garantált nettó bérminimumot.
A programban jelenleg meghirdetett harminc ingatlan az ország legkülönbözőbb területein található – olyan városokban, amelyek a munkaerőpiac és az elérhető szolgáltatások szempontjából jó paraméterekkel rendelkeznek.
A lakások között vannak garzonok és családok számára is alkalmas ingatlanok is, minden esetben felújítva és hosszú távú lakhatásra alkalmasan.
A bérleti díj az első évben mindössze 10 ezer forint havonta, kauciót nem kell fizetni. A lakást a bérlők a harmadik év után kedvező feltételek mellett akár meg is vásárolhatják.
A pályázatra 2025. november 12-ig lehet jelentkezni.
További részletes információk a lakásokról és a pályázatról EZEN a honlapon olvashatók.
*
A Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program 2025 januárjában indult el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat által alapított MR Közösségi Lakásalap és a Belügyminisztérium közös kezdeményezéseként azzal a céllal, hogy biztonságos, hosszú távon fenntartható lakhatást nyújtson a gyermekvédelmi ellátásból a felnőtt életbe lépő fiatalok számára.
A program az idén országszerte száz bérlakás átadását vállalta, amelyből 41 már gazdára talált. A bérlők 42 százaléka betöltötte a 25. életévét, nagyjából felük pedig családdal, gyermekkel együtt költözött. A pályázaton tehát olyanoknak is érdemes elindulniuk, akik akár tíz-tizenöt évvel ezelőtt váltak nagykorúvá a gyermekvédelmi rendszerben.
Forrás: MR Közösségi Lakásalap
Fotó (arhcív): Kovács Bence/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


