Újabb hadfelszerelést ígért (A brit miniszterelnök felszólalt az ukrán parlamentben)

Újabb hadfelszerelést ígért (A  brit  miniszterelnök  felszólalt  az  ukrán  parlamentben)

Az Egyesült Királyság több százmillió font értékű újabb hadfelszerelést szállít Ukrajnának – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök a kijevi parlament képviselőinek tartott, videókapcsolaton közvetített tegnapi beszédében.

Johnson kijelentette azt is, hogy Ukrajna megnyeri az Oroszország által indított háborút. Szavai szerint ugyanis a Kreml alapvető számítási hibát, rettenetes baklövést követett el az invázióval. Úgy fogalmazott: Vlagyimir Putyin orosz elnök legyőzhetetlennek mondott háborús gépezete megtört az ukránok hazafiasságának és hazaszeretetének mozdíthatatlan akadályán. Hozzátette: az ukránok arra tanították a világot, hogy az agresszor által kifejtett brutális erőszak sem ér semmit egy olyan nép erkölcsi erejével szemben, amely elszántan küzd szabadságáért.

A brit kormányfő kijelentette: Ukrajna a világ elé tárta Putyin történelmi léptékékű baklövését, azt az óriási hibát, amelyet csak egy önkényuralmi vezető követhet el. Boris Johnson szerint ugyanis egy vezető akkor szokott katasztrofális hibákat elkövetni, ha a félelem gerjesztésével uralkodik, elcsalja a választásokat, börtönbe veti bírálóit, elhallgattatja a médiát, csak talpnyalóira hallgat, és ha hatalmának immár nincs korlátja. Amit Putyin tett, az a demokrácia reklámja – tette hozzá.

Hírdetés

A brit miniszterelnök elmondta az ukrán törvényhozás tagjainak, hogy az Egyesült Királyság további 300 millió font értékben szállít felszereléseket Ukrajnának az orosz hadműveletek elleni védelemhez. A csomagban az ukrán városokat lövő tüzérségi ütegek lokalizálására alkalmas radarrendszerek, az ukrán erők ellátására szolgáló, nagy teherbírású drónok és több ezer éjjellátó berendezés szerepel.

Johnson elmondta azt is, hogy Nagy-Britannia már januárban, vagyis a háború kezdete előtt több repülőgépnyi rakományt szállított Ukrajnának új generációs, könnyű páncéltörő fegyverrendszerekből. Hozzátette: London a következő hetekben Brim­stone típusú, hajók ellen bevethető rakétákat és Stormer légvédelmi fegyverrendszereket is szállít Ukrajnának. A brit kormány mindemellett páncélozott járműveket is ad civilek evakuálására támadás alatt álló területekről, és a kritikus fontosságú infrastrukturális létesítmények karbantartásán dolgozók védelmére. A járművek új, különlegesen kialakított Toyota Land Cruiser terepjárók, amelyeket a brit kormány a kelet-ukrajnai térségek polgári tisztviselőinek védelmére és a tűzvonalhoz közeli területeken élő civilek menekítésére szállít Ukrajnának. Ezt az ukrán kormány kérte Londontól.

Nagy-Britannia több száz hordozható légvédelmi rakétarendszert, páncéltörő rakétákat, egyéb precíziós rakétafegyverzeti eszközöket, 120 páncélozott járművet, hajók ellen bevethető rakétarendszereket és drónokat adott át az ukrán fegyveres erőknek.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »