Újabb fordulat a lúgos támadással vádolt orvos ügyében

Az Alkotmánybíróság (Ab) döntése alapján újra a Kúria elé kerül a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos büntetőügye.

Az Ab közleménye szerint alaptörvény-ellenes a büntetőeljárási törvény (be.) egyik átmeneti rendelkezése, ezért azt a testület megsemmisítette. A bírósági eljárás alatt megváltozott szabályok kizárták az indítványozó által már benyújtott, az előző be. által megengedett másodfellebbezés, a másodfokú döntés elleni rendes jogorvoslat elbírálását ebben a konkrét ügyben – állapították meg.

Hírdetés

Az Ab szerint alaptörvény-ellenes az új be. átmeneti rendelkezése, amely lehetővé teszi a korábban még jogszerűen előterjesztett fellebbezés elbírálásának részbeni mellőzését, és emiatt elrendelte a jogerős döntéssel lezárt eljárás felülvizsgálatát. Mindez azonban nem értelmezhető a bírói döntések érdemi részére, az indítványozó bűnösségére vonatkozó állásfoglalásként, nem következik belőle, hogy a kiszabott büntetést csökkenteni vagy akár mellőzni kellene – emelték ki.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »