Újabb törvényességi felhívást bocsát ki a héten a Békés Vármegyei Kormányhivatal az orosházi önkormányzatnak, mert az ottani képviselő-testületnek a mai napig nem sikerült alpolgármestert és bizottságokat választania, szervezeti és működési szabályzatot alkotnia.
A kormányhivatal az MTI-vel csütörtökön azt közölte, minden rendelkezésre álló jogi eszközzel él a mulasztásos törvénysértés megszüntetése érdekében. A polgármester jogsértőnek tartott határozataival kapcsolatban már korábban törvényességi felhívással éltek, ennek határideje december 20-án jár le – emlékeztettek.
Megjegyezték, a mulasztásos jogsértést a legutóbbi, december 17-ei ülésen sem sikerült orvosolnia az orosházi képviselő-testületnek.
A kormányhivatal hozzátette, a huzamosabb ideig alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testület feloszlatásáról a kormány javaslata alapján az Országgyűlés dönthet.
Tatár Zoltán, Orosháza jegyzője elmondta, a kormányhivatal bírósághoz is fordulhat a mulasztás megállapítása érdekében.
Orosházán a mai napig nem sikerült alpolgármestert és bizottságokat választani, szervezeti és működési szabályzatot alkotni. Rendszerint nem is tárgyalnak ezekről, ugyanis a hattagú Fidesz-KDNP-frakció, valamint Szabó Ervin (Közösen Orosháza Városáért) és Nagy Zsolt (Mi Hazánk Mozgalom) többségi szavazatukkal rendre levetetik napirendről e pontokat, hiányolva a városvezető részéről az előzetes egyeztetést.
Raffai János (Válaszd Orosházát!-DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) polgármester szerdán az MTI-nek elmondta, lemond egyéni választókerületi mandátumáról, bízva abban, hogy ha jelöltje megnyeri az időközi – vélhetően csak március második felében tartandó – választást, akkor a Mi Hazánk képviselője legalább eseti jelleggel mellé áll a testületben, és akkor az eredményesebben tud működni.
A napokban alakult meg a 12 önkormányzatból álló Orosházi Kistérség Többcélú Társulás társulási tanácsa, amelyben Raffai János a szociális és egészségügyi bizottság elnöke lett. Az orosházi képviselő-testület egy része megkérdőjelezi, hogy testületi felhatalmazás nélkül a polgármesternek erre van-e jogosultsága.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »