Újabb fenyegetéseket tett az észak-koreai vezetés

Észak-Korea hadserege tartós, határozott és elsöprő erejű intézkedésekkel fenyeget a múlt héten tartott amerikai–dél-koreai légi hadgyakorlatokra válaszul. Phenjan nyílt provokációnak tartja a közös katonai manővert, amit az Egyesült Államok és a szövetségesei a kommunista rezsim rakétakísérletei miatt is szükségesnek tartanak – hangzott el az M1 Híradójában. Október 31-én kezdődött az Éber vihar nevezetű hadgyakorlat, amely a valaha volt legnagyobb közös katonai gyakorlat az USA és Dél-Korea részvételével.

Az akció eredetileg péntekig tartott volna, de egy nappal meghosszabbították, miután az elmúlt napokban Észak-Korea több rakétát is kilőtt. Phenjan legutóbb szombaton bocsátott fel négy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát. Szöul hétfőn közölte: feltehetően egy ilyen rakéta roncsait találták meg a tengerben. „Haditengerészetünk hajója a Keleti-tengeren, az északi határvonaltól délre, pilóta nélküli, víz alatti keresőberendezéssel megtalálta a roncsot, amelyről úgy véljük, hogy egy észak-koreai ballisztikus rakéta része. A szakemberek most vizsgálják” – nyilatkozta Kim Dzsunrak, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának szóvivője.

Hírdetés

Ez volt az első alkalom, hogy egy észak-koreai ballisztikus rakéta dél-koreai vizek közelében landolt. Az elmúlt időszak rakétaindításairól az észak-koreai állami televízióban fotókat is közzétettek. Phenjan megerősítette: több tucat különböző típusú rakétával, közte ballisztikus rakétával végeztek kísérleteket, hogy ellenőrizzék bevethetőségüket az ellenség műveletirányítási rendszere ellen.

Észak-Korea nyílt provokációnak nevezte a szomszédságában tartott hadgyakorlatot, amely szerinte szándékosan fokozza a feszültséget a térségben. Válaszul tartós, határozott és elsöprő erejű intézkedéseket ígértek. „Minél kitartóbban folytatódnak az ellenség provokatív katonai lépései, annál alaposabban és kíméletlenebbül fogunk ellenük fellépni. Ez lesz fegyveres erőink cselekvési elve és iránya a jövőben is” – tolmácsolta az észak-koreai néphadsereg vezérkarának közleményét az állami televízió. Észak-Korea a nemzetközi bírálatok ellenére szeptember vége óta szokatlanul gyakran hajt végre rakétakísérleteket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »