Újabb értékes állampolgárát veszítette el a Brit Birodalom, de az IÁ-szülőgép anyuka betöltheti a fájó űrt

Újabb értékes állampolgárát veszítette el a Brit Birodalom, de az IÁ-szülőgép anyuka betöltheti a fájó űrt

Meghalt a harmadik gyermeke is annak szülőgépnek, aki négy éve, maga is még gyermekként két barátnőjével Londonból Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Az akkor 15 éves Shamima Begum, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában Londonból kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz.

Shamima Begumot, aki jelenleg egy kelet-szíriai menekülttáborban él, a The Times című konzervatív brit napilap kutatta fel és készített vele nagy vihart kavaró interjút a múlt hónapban.

Begum, akinek ügye azóta is a brit sajtó figyelmének középpontjában áll, a Times-interjúban elmondta: Szíriában férjhez ment az Iszlám Állam egy "holland" fegyvereséhez (aki ugye úgy holland, mint Ahmed svéd, vagy Mickey ló – a szerk.), akitől két gyermeke született, de mindkettő meghalt, főleg alultápláltságból eredő betegségekben.

Begum az interjú készítésének idején harmadik terhességének kilencedik hónapjában járt, és február közepén fia született.

A fiatal nő azóta több interjúban jelezte, hogy harmadik gyermeke sincs jól, mivel a menekülttáborban nem tudja megfelelően ellátni.

Péntek esti, egybehangzó és több forrásból megerősített londoni médiabeszámolók szerint a kisfiú is meghalt.

Sajid Javid "brit" belügyminiszter (aki ugye úgy brit, mint… de ezt már tudjuk – a szerk.) a minap – egyébként helyesen – határozatban megvonta a brit állampolgárságot a 19 éves Shamima Begumtól, abból a feltételezésből kiindulva, hogy Begum édesanyja brit-bangladesi kettős állampolgár, és az ő révén lányának is van a brit mellett bangladesi állampolgársága.

Hírdetés

Az 1981-ben kelt brit állampolgársági törvény lehetővé teszi a brit állampolgárság megvonását, ha a mindenkori belügyminiszter úgy ítéli meg, hogy ez a lépés a közjó érdekében áll.

A brit kormány ugyanakkor a London által is aláírt nemzetközi jogi kötelezettségek alapján senkit nem tehet hontalanná, vagyis a brit állampolgárság nem vonható meg olyanoktól, akiknek nincs más állampolgárságuk.

Begum és a bangladesi kormány is cáfolta azóta, hogy a nőnek bangladesi állampolgársága lenne, Begum családjának jogi képviselője pedig fellebbezést nyújtott be a miniszter döntése ellen.

Shamima Begum harmadik terrorpalántája valószínűleg brit állampolgárként halt meg. Sajid Javid a fiatal nő brit állampolgárságának megvonását bejelentő alsóházi tájékoztatójában maga is egyenes utalást tett arra, hogy Shamima Begum újszülött fiát megilletheti a brit állampolgárság, kijelentve: ha egy gyermek szülei elveszítik brit állampolgárságukat, az nem érinti gyermekük jogait.

(MTI nyomán)

A Mérce esete az "ártatlan" ISIS-feleségekkel

Amerikának nem kellenek az IÁ-hoz csatlakozott hulladékok, de Európától elvárják a "vissza"fogadást

A lefejezések nem zavarták, de most visszatérne Angliába az "IÁ menyasszonya" – csakhogy már nincs állampolgársága

Az Iszlám Állam harcosainak feleségei vissza akarnak térni Európába

Végre teljesült az álma az egyik boszorkánynak öltözött tinilánynak, aki Rumcájszék közé vágyott

Egy Szíriába szökött "brit" szemeteszsákkal kevesebb

Egy nyugati kém is segítette az Iszlám Államhoz csatlakozó három "brit" tinédzser lányt – állítja a török külügyminiszter


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »