Újabb egyenlőségi siker a láthatáron: a demokraták vész esetén a nőket is kötelezően behívnák a seregbe

Újabb egyenlőségi siker a láthatáron: a demokraták vész esetén a nőket is kötelezően behívnák a seregbe

A demokraták a hadsereg költségvetése részeként a 18 év feletti fiatal nőket is regisztráltatnák arra az esetre, ha a jövőben katonai szolgáltra kellene őket behívni – írja a Military Times a Neokohn.

A Képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága megszavazta a javaslatot, amit minden demokrata és néhány republikánus képviselői is támogatott.

A tervezet támogatói szerint „már ideje volt” hogy a nők is behívhatóak legyenek nemzeti vészhelyzet esetén.

Hírdetés

„A jelenlegi csak a férfiak számára nyitott regisztráció, ami azt az üzenetet küldi a nőknek, hogy nincs rájuk szükség a haza védelmében” – mondta Chrissy Houlahan képviselő, korábbi vadászpilóta.

Az új tervezet a 18-25 év közötti nőket is regisztráltatná a listára, ahonnan elhúzódó háború esetén behívhatnák őket.

„Mindenkire szükség van” – jelentette ki a tervezet egyik republikánus támogatója.

A nők potenciális besorozásának lehetősége először 2016-ban merült fel.

A fegyveres erők bizottság konzervatív tagjai nem támogatják a tervezetet, mivel szerintük önkéntes alapon kell működnie a hadseregnek, és jelenleg a nők számára is nyitva áll az amerikai hadseregbe való jelentkezés.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »