Újabb döntés a magyar stratégiai olajkészletről

Újabb döntés a magyar stratégiai olajkészletről

Nyáron szabadították fel ennek jó részét, most már a visszatöltése a téma.

A nyáron felszabadított stratégiai tartalékok jelentős hányadának visszatöltése még az idén megvalósulhat, ennek első részleteként közel 50 millió liter gázolaj megvásárlásáról született döntés – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára.

Mint ismert, a kormány a hazai üzemanyagellátás biztosítása érdekében augusztusban 184 millió liter dízelolajat szabadított fel az ország stratégiai tartalékaiból (ekkor állt a Mol százhalombattai finomítója, még nem üzemelt a schwechati OMV-finomító, viszont nagy volt a nyári járműforgalom és kezdődtek a dízeligényes mezőgazdasági munkák). A felszabadított készlet a stratégiai gázolajkészlet 38 százaléka, a gázolaj előállítására alkalmas kőolaj- és dízelkészletnek pedig együttesen a 24 százaléka volt.

A TIM közölte: a hatályos szabályozás értelmében a készlet visszapótlásáról 2023. április 1-ig kell gondoskodni, ezért a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) pályázatot hirdetett, melynek révén

Hírdetés

az idei évben megvalósulhat 47,8 millió liter gázolaj beszerzése.

Ez a felszabadított készletnek mintegy negyede. A fennmaradó rész visszatöltésére további pályázatokat írnak majd ki.

A tárca közleményében hangsúlyozta, hogy a hazai benzinkutakon folyamatosan biztosított az ellátás, a hazai üzemanyag-termelés és a készletek elegendőek arra, hogy kiszolgálják a lakosság igényeit. A tavaly novemberben bevezetett benzinárstop továbbra is érvényben van, az ársapkára jogosultak Európa legalacsonyabb árat fizetetik az üzemanyagért.

Nyitókép: Zoran Orcik/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »