Újabb csoda Szent Romuald barlangjában

Az őskőkorszakból származó, 30 ezer éves barlangrajzokra bukkantak régészek az Isztriai-félszigeten, a Limi-csatorna fjordszerű öblének egyik oldalán található Romuald-barlangban – közölte a helyi média április 11-én.

Darko Komso, a pulai archeológiai múzeum munkatársa elmondta: ez az első ilyen lelet Horvátországban, és a második a Balkánon. Hasonló rajzokat eddig csak Franciaországban és Spanyolországban fedeztek fel – hangsúlyozta.

Az első rajzra 2010-ben lett figyelmes a horvát archeológus, de csak hét évvel később jött létre egy nemzetközi tudóscsoport, amely megállapította az ősi alkotások korát. Az isztriai felfedezésről szóló tanulmány április 10-én, szerdán jelent meg az Antiquity című brit tudományos folyóiratban.

Bár a rajzok alig kivehetőek, azokat vörös okker festékkel festették a barlang falára. Negyvennégy helyen fedeztek fel körvonalakat, amelyek bölényeket, zergéket és emberi alakokat ábrázolnak, valamint háromszögeket, amelyek nemiségre utalhattak. Egyes helyeken csak festékmaradványok vannak, pacák, alakzat nélkül, valószínűleg letörték a cseppköveket a barlangban, és a törések helyét bemázolták vörös festékkel, valamilyen rituálé keretében – magyarázta a régész.

Darko Komso szerint a barlangban nem élhetett sok ember, inkább kultuszhelyként szolgált. A Limi-csatornát mára elárasztotta a tenger, de abban az időben ez a terület folyóvölgy volt, tele vadállattal, melyekre az ősember vadászott – magyarázta.

Hírdetés

A barlang, amelyet most lezártak a látogatók előtt, egy régi legendáról híres: itt élt remeteéletet Szent Romuald Benedek-rendi szerzetes, a kamalduli rend megalapítója, a 11. században elterjedő remetemozgalmak egyik központi alakja, akinek a nevéhez számos csodatétel fűződik. A barlang 105 méter hosszú, és a hiedelmek szerint a Neander-völgyi emberek életéből fennmaradt maradványokat rejt, ezért számos régész kutatott már ott, hogy értékes leletre bukkanjon.

A pulai szakember hozzátette: amint megtették a megfelelő lépéseket a terület védelmére, azon fognak dolgozni, hogy a nagyközönség számára is bemutassák azt a gazdagságot, amelyet a barlang őriz.

Forrás: MTI

Fotó: Phys.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »