Az ukrajnai fronton zajló harcokban életét vesztette egy 27 éves cseh állampolgár – tájékoztatott a Magyarhradisi (Uherské Hradiště) Képző- és Iparművészeti Középiskola, ahol a férfi korábban tanult. A cseh külügyminisztérium szerint az illetőt eltűntként tartják nyilván.
„A múlt héten szomorú hír ért minket. Az ukrajnai fronton, Izjumnál elesett egykori kőfaragó szakos tanulónk” – közölte az iskola, hozzátéve, hogy a fiatal 27 éves volt.
A cseh külügyminisztérium nem erősítette meg a férfi halálát. „Tudunk arról az esetről, amelyben egy cseh állampolgárt eltűntként tartunk nyilván. További részleteket nem kommentálunk” – idézte az iDNES.cz a minisztérium kommunikációs osztályának vezetőjét, Mariana Wernerovát. A tárca szóvivője, Daniel Drake hozzátette, hogy a minisztérium kapcsolatban áll a családdal.
A Novinky.cz emlékeztetett, hogy az orosz erők elleni harcokban már több cseh önkéntes is elesett. Egyikük tavaly júniusban Harkivnál, egy másik 2024 februárjában Avgyijivkánál, egy harmadik pedig 2023 márciusában Bahmutnál halt meg.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


