Újabb család életét tette tönkre Izrael

Újabb család életét tette tönkre Izrael

Az izraeli állam folyamatosan arra törekszik, hogy ellehetetlenítse a palesztinok életét. Számos olyan intézkedés érvényben van az őslakosokkal szemben, mely bőven kimeríti mind a rasszizmus, mind a sovinizmus fogalmát. Egyik “kedvelt” intézkedési formájuk a házrombolás. Ezúttal a megszállt Jeruzsálemben élő Ibrahim Saiba családjának otthonát rombolta le a cionista vezetés.

A tulajdonos gyermekei éppen aludni készültek amikor megjelentek az izraeli hadsereg buldózerei és elkezdték lerombolni a házat.

A pusztítást a gyerekeknek is végig kellett néznie miközben azt kérdezték, hogy ezentúl hol fognak élni.

A ,,Közel-Kelet egyetlen demokráciájának,, hazudott rezsim ilyenkor arra hivatkozik, hogy a palesztin lakosok engedély nélkül építettek házat.

Pedig a lerombolt házakban már akkor palesztin családok éltek mielőtt 1948-ban megalkották az ,,Izrael,, nevű mesterséges műállamot.

Hírdetés

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael biológiai tisztogatásra készül Ciszjordániában?

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

The post Újabb család életét tette tönkre Izrael appeared first on Szent Korona Rádió.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »