Újabb celeb keveredett áramlopási ügybe

1,7 millió forintot kellene fizetnie Szorcsik H. Viktóriának, akinek az önkormányzattól bérelt lakásában szabálytalanul köthették be az áramot tavaly júniusban. A Jóban rosszban szereplője állítja: nem tudott a dologról.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Áramlopás nyomait fedezték fel a hatóságok Szorcsik H. Viktória bérelt önkormányzati lakásán – értesült a Blikk. A nőnek 1 748 736 forintot kellene befizetnie.

Hírdetés

A Jóban rosszban szereplője azt mondta, vállalja az ügy következményeit. Amint rájött, hogy lopás történhetett, ügyvédje segítségével maga tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Mint mondta, tavaly júniusban történhetett a szabálytalan szerelés, amivel kapcsolatban nem gyanakodott, mert nem ő intézte.

Szorcsik védője a lapnak azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy valóban történt-e áramlopás, illetve hogy az Elmű feljelentést tett-e a szappanopera-színésznő ellen, aki polgárjogi értelemben felelős lehet az ügyben – mondta az ügyvéd.

Mint arról hírt adtunk, Galambos Lajos is közműlopási ügyekkel összefüggésben van éppen előzetes letartóztatásban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »