Újabb bűncselekmény miatt ítélték nyolc és fél évre Marian Cozma "jó magaviseletű" gyilkosát

Újabb bűncselekmény miatt ítélték nyolc és fél évre Marian Cozma "jó magaviseletű" gyilkosát

Emberkereskedelem és felbujtóként folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt nem jogerősen nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Törvényszék egy visszaeső vádlottat – közölte a törvényszék az MTI-vel.

A közlemény szerint az elsőrendű vádlott – aki korábbi sajtóinformációk szerint a veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma 2009. évi bestiális meggyilkolásában részt vevő Sztojka Iván – a „huzamosabb idejű szabadságvesztésből” történő szabadulását követően rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkezett. Ehelyett felvette a kapcsolatot az általa korábban megismert, prostituáltként dolgozó sértettel, akitől elvette a jövedelmét. A másod- és harmadrendű vádlottak bankkártyás tranzakciókkal segítették Sztojkát.

A Székesfehérvári Törvényszék Sztojka Ivánt a nyolc év hat hónap fegyház mellett mellékbüntetésként nyolc évre eltiltotta a közügyektől. Emellett 1,399 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, továbbá határozott arról is, hogy büntetéséből feltételesen nem bocsátható szabadságra.

A bíróság az ügy másod- és harmadrendű vádlottját folytatólagosan elkövetett pénzmosásban mondta ki bűnösnek, őket egy-egy év börtönbüntetésre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztve. A negyedrendű vádlottat bizonyítottság hiányában felmentették a folytatólagosan elkövetett pénzmosás vádja alól.

Hírdetés

A törvényszék tájékoztatása szerint az ítélet nem jogerős, az elsőrendű vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig – de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig – fenntartották.

Jó magaviselet…

Sztojka Ivánt korábban jó magaviselet címén négy évvel előbb engedték ki a szombathelyi börtönből, mint amit a jogerős ítéletben 2012-ben megszabtak. A Kúria ekkor jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítélte a még 2009-ben elfogott férfit, miután segédkezett Raffael Sándornak és Németh Győzőnek Marian Cozma veszprémi kézilabdázó brutális meggyilkolásában. Feltételes szabadlábra helyezését követően egy szemtanú szerint Sztojkának „szabadulóbulit” rendeztek, és csakhamar új BMW-je is lett. A bíróság korábban 200 millió forintos kártérítést ítélt meg a Cozma családnak, de a hozzátartozók azóta sem láttak ebből egy fillért sem.

Sztojka Ivánt 2019-ben tartóztatták le ismét bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt.

(MTI – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »