Újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea a Keleti-tenger irányában

Újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea a Keleti-tenger irányában

Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Keleti-tenger irányában, a dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága arról számolt be, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát észleltek, amelyet a szomszédos ország északnyugati részén fekvő Észak-Phjongan tartományból indítottak el.

A japán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta ötven kilométeres magasságba jutott, mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg, majd becsapódott a tengerbe.

Dél-Korea hétfő óta az elmúlt öt év legnagyobb katonai hadgyakorlatát tartja az Egyesült Államokkal közösen, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben.

Hírdetés

A „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart.

Az ilyen hadgyakorlatok rendszeresen kiváltják Észak-Korea haragját. Phenjan ezeket a területe elleni megszállás főpróbájának tekinti, és válaszul „megsemmisítő” fellépést ígér.

A vasárnapi rakétaindítást pénteken megelőzte egy interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátása. Ez volt a második ilyen rakétakísérlet idén,

amelyet a Hvaszong-17-típusú, az észak-koreai rakétaarzenál legerősebbikével hajtottak végre és egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával.

Phenjan kedden két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, március 12-én pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »