Újabb amerikai szuperdrónt lőttek le a jemeniek

Újabb amerikai szuperdrónt lőttek le a jemeniek

A jemeni síita húszi felkelők lelőttek egy amerikai drónt – számolt be szerdán a lázadók Anszar Allah nevű mozgalma.

A tájékoztatás szerint légvédelmük az ország Damar tartományában lelőtt egy amerikai, MQ-9-es típusú, pilóta nélküli repülőgépet.

Hírdetés

Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága, amely Afganisztánban, Irakban és a közel-keleti térség többi részén felügyeli és irányítja a hadműveleteket, közölte, hogy értesült a történtekről, de részletekkel nem szolgált.

Az MTI azt írja, a Reuters hírügynökség emlékeztetett arra, hogy idén júniusban a húszik iráni segítséggel már lelőttek egy amerikai drónt.

Az Egyesült Államok évek óta drónokkal folytat hadjáratot az al-Kaida terrorszervezet legveszélyesebbnek tartott, jemeni ága ellen, amely számos merényletet kísérelt meg Nyugatra tartó légi járatokon, és magára vállalta a Charlie Hebdo című, szatirikus francia magazin párizsi szerkesztősége elleni 2015-ös támadást is.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború többnyire az Irán támogatását élvező húszik, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A háborúban – a sajtóban említett összesítések szerint – emberek tízezrei haltak meg, milliók kerültek az éhhalál szélére.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »