Újabb aláírásgyűjtést kezdhet a Momentum Mozgalom

Újabb aláírásgyűjtést kezdhet a Momentum Mozgalom

Nem cáfolta a Magyar Időknek a Momentum Mozgalom (MoMo) elnöke, hogy Paks II. ügyében is szerveznek aláírásgyűjtést, a lap ezzel kapcsolatos kérdésére Fekete-Győr András kitérő választ adott.

Hírdetés

– Az erőmű ügyét meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia. Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudjuk megmondani. Ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia; jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak. Fontos kérdés, hogy atomenergiára szeretnénk építeni az energiabiztonságunkat vagy pedig megújuló energiaforrásokra – hangsúlyozta a Momentum Mozgalom elnöke, aki szerint azt is a társadalommal kellett volna megvitatni, hogy kivel kötjük meg a szerződéseket az atomerőműblokkok megépítésére.

Amikor a lap újságírója rákérdezett, hogy indul-e a témában aláírásgyűjtés, Fekete-Győr András azt mondta, megvizsgálják ennek lehetőségét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »