Újabb adalékok a dövényi horrorgyilkossághoz: karddal állt őrt az egyik cigány hatéves lánya, mialatt apjáék mészároltak

Újabb adalékok a dövényi horrorgyilkossághoz: karddal állt őrt az egyik cigány hatéves lánya, mialatt apjáék mészároltak

Időről időre történnek olyan gyilkosságok, amelyeknél – azon túl, hogy az indokokat tekintve nincs rájuk racionális magyarázat – a vádirat inkább egy horrorfilm forgatókönyvére hasonlít, nem pedig egy ügyészségi beadványra, írja a Bors.

A 2018-as bűntény egy dövényi kiskocsmában kezdődött, ahol a vádlottak – a két férfi és egy nő – egy ismerősüket látogatták meg, akivel italozni kezdtek. Albert, a későbbi áldozat idénymunkásként külföldön dolgozott, és egy jelentős összeggel tért haza, amit meg akart ünnepelni. Sör sört követett, szó pedig szót. A vádlottak későbbi elmondása szerint a férfi nagyképűen és arrogánsan viselkedett, ezért összekülönböztek, és a vád szerint már ekkor elhatározták, hogy megölik.


– Ittak, de itt végül nem volt konfliktus köztük. Utána elmentek egy házba, ilyen házibuli-szerűségre, és Albert le akart menni Jákfalvára valami testvéréhez, és akkor a gyilkosa felajánlotta, hogy elviszik – emlékezett vissza az eset után a kocsmáros.

A vád szerint az elsőrendű vádlott élettársa kardot, kést és bicskát készített be az autóba, majd szólt a férfinak, hogy indulhatnak. Közben megérkezett a későbbi áldozat élettársa is, így öten indultak el. Az áldozat torkát már az autóban elvágták, és többször meg is szúrták.


– A hátsó ülésen utazó elsőrendű vádlott, V. Simon a késsel többször megszúrta a mellette ülő sértettet, és a torkát is megvágta, miközben közölte az élettársával: "Most vágtam el a nyakát" – olvasta fel a vádiratot az ügyész. Majd odatartotta a kezét Sz. Georgina elé, felszólítva:

Nyaljad le a vérét!

Eközben az autóval és benne a sebesült férfival Putnok felé vették az irányt, ahol az elsőrendű vádlott lakott. Itt a még életben lévő, de már erősen vérző férfit barátnője szeme láttára kivonszolták a kocsiból, és behúzták a ház pincéjébe, ahol halálra szurkálták.


– Úgy tudom, hogy a pincében még magához tért Albi, mászott négykézláb, mire nekiestek késsel, karddal. Az egyik vádlott gyermeke, egy hatéves kislány pedig egy karddal állt őrt a ház előtt – mesélte a bíróságon az egyik beidézett tanú, akinek a történteket a sértett élettársa mesélte el.


Hírdetés

A férfi holttestét egy szőnyegbe tekerték, visszarakták az autóba, és barátnőjét arra kényszerítették, hogy üljön rá, majd visszavitték Dövénybe. Útközben megállította és igazoltatta őket egy rendőrjárőr, és még helyszíni bírságot is kiszabott, de a szőnyegbe tekert holttestet nem vette észre. Az elkövetők a szomszédos faluban 
egy emésztőgödörbe dobták az áldozatot, a nőt pedig állítása szerint fogva tartották egy teljes napig, és megfenyegették, ha szólni mer valakinek, megölik. Végül másnap sikerült elszöknie és feljelentést tennie.

A gyanúsítottakat már másnap elkapták. A helyi keményfiúk, "V." Simon és az unokatestvére, "V." József mindössze egy évvel később, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve személyi szabadság megsértése miatt állt bíróság elé. Az előbbi élettársát pedig bűnsegédlettel vádolták meg.


Végül hiába ismerte be mindegyik vádlott, hogy ott volt a gyilkosságnál és a kocsiban, mégis mindegyikük felmentést kért. A Debreceni Ítélőtábla azonban jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte az első-, másod- és harmadrendű vádlottat is. A negyedrendűt – aki tevékenyen ugyan nem vett részt a gyilkosságban, de a dövényi házban tartózkodott, miközben annak pincéjében társai elkövették a bűntényt – három év börtönre ítélték.

Korábban írtuk:

"Életfogytiglant" kaptak a dövényi horrorgyilkosság cigány elkövetői – de azért még szabadon lehet majd engedni őket

Visszaengedné a társadalomba a bíró és az ügyész is az emberkínzó gyilkos cigányokat

Méltó büntetést a horrorgyilkosság elkövetőinek!

Rocco és Pepe megkínozta és lemészárolta "nagyképűsködő" ivócimborájukat

Vádat emeltek az áldozatukat a barátnője szeme láttára kivégző cigányok ellen

Karddal megölt áldozatukon ültek az autóban a cigányok – az őket igazoltató rendőrök nem vették észre


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »