Új tagokkal bővült a felsőszeli Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat

Új tagokkal bővült a felsőszeli Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat

A tanév vége felé, amikor lezárulnak a szakköri tevékenységek, eljön az ideje a számvetésnek, az évi munka értékelésének. Így van ez a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola és Óvoda mellett működő Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapatban is, röviden a felfedezők szakkörében.

Az októbertől júniusig tartó szakköri foglalkozásokon a rovásírás mellett a szülőföld hagyományaival és jeles képviselőivel ismerkedhettek meg a tanulók. A történelmi személyiségek, főleg az 1848/49-es szabadságharc gyermekhőseinek példája sok tekintetben erősíti a gyermekek személyiségét, ragaszkodását a szülőföldhöz és annak értékeihez.

Az egész évi munka betetőzése az új tagok avatása. Az iskola előtti parkban a kopjafánál találkoztak a pedagógusokkal és iskolatársaikkal az avatandó tanulók.

A csapatvezető először bemutatta a jelölteket, akik ezután az iskolazászló előtt egyéni fogadalmat tettek. A csapat idősebb tagjai pedig felkötötték nekik a kék nyakkendőt, s feltűzték a felsőszeli csapatjelvényt is.

(Fotó: Nagy Flórián)

A vezető köszöntőjében elmondta, hogy éppen 20 éve volt a névfelvételi ünnepség, s akkor készült el a jelvény is. Azóta már többször kellett készíttetni, mert az évek alatt nagyon sok gyermek vált a Magyarország Felfedezői Szövetség felsőszeli testvércsapatának tagjává. Az éves tevékenység csúcspontját a vezetőképző tábor jelenti Sárospatakon, amelyen évente átlagban 15-20 felsőszeli gyermek vesz részt.

Ebbe a táborba nagy örömmel járnak a felvidéki gyerekek, s a felfedezés örömével élik meg az egyhetes programot. Ott találkozhatnak a magyarországi és erdélyi testvércsapatokkal is.

Hírdetés

(Fotó: Nagy Flórián)

Az idei évben 9 tanuló lett a csapat tagja.

Mindnyájan elsajátították a rovásírás alapjait, s voltak, akik vetélkedőn is vállalták a megmérettetést. A hungarikumok vetélkedőjébe is bekapcsolódtak, s eljutottak Lakitelekre a Kárpát-medencei döntőbe.

A Kincskeresők konferenciájára értékes kutatásokat végeztek a helyi hagyományok terén.

(Fotó: Nagy Flórián)

Az ünnepélyes avatás után elénekelték a Kossuth Lajos azt üzente… kezdetű dalt, mely a szövetség indulója. A közös fotózás után megbeszélték a táborba utazás módját és az igricjátékot. Az újonnan avatottak folytatták társaikkal a nyári szünetre szóló tervezgetést.

Mészáros Magdolna/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »