Új szobor szépíti a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ felújított külső terét (Képekkel)

Új szobor szépíti a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ felújított külső terét (Képekkel)

Május 11-én a  komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ főbejárata előtt új, művészeteket szimbolizáló szobor leleplezésére került sor, amelynek átadására az épületet övező térség is teljesen megújult. Az ünnepélyes téravatáson jelen volt a szobor alkotója Čech Gábor szobrászművész, Lakatos Róbert az EB VMK igazgatója, valamint Keszegh Béla polgármester.

Lakatos Róbert igazgató ünnepségnyitó szavaiban örömét fejezte ki az akadálymentesített, parkosított hely létrejötte kapcsán, amelyet már szobor is díszít, méltó környezetet biztosítva így a kultúra művelőinek és kedvelőinek, hiszen az esztétikum mellett találkozóhelyül, közösségi térként is szolgálhat az a jövőben. Lakatos Róbert köszönetét fejezte az önkormányzatnak, amiért a tervezet megvalósítását saját költségvetéséből 107 ezer euróval támogatta.

Keszegh Béla polgármester méltató szavaiban a legkomáromibb létesítménynek nevezte a szoborral ékesített, felújított teret, hiszen annak megalkotói és kivitelezői is szorosan kötődnek városunkhoz. A Domján Nikolett által előkészített terv alapján a felújítást a Korekt kft. végezte, és maga az alkotóművész Čech Gábor is a komáromi régióban él és alkot.

A polgármester további felújításokról is szólt, amelyek során megújul majd a művelődési ház előtti útszakasz és a közvilágítás, valamint a belső technikai felszereltség és az energetikai rendszer is. A Tiszti Pavilon belső udvarán lévő szabadtéri objektum nézőterének felújítását követően most a nagyszínpad is korszerű felújítás elébe néz.

A téravató ünnepséget a Komárom Táncműhely ifjú táncosai tették hangulatossá, bizonyítva, hogy nemcsak esztétikumában, de funkcionálisan is kiváló hellyel bővült a művelődési központ utcai része.

A virágágyásokat körbefogó ülőalkalmatosságok pedig egyaránt szolgálják a pihenés és a kulturális feltöltődés lehetőségét.

Hírdetés

Az új, modern, jelképes elemekből megalkotott szobrot, amely a Fémszínház címet viseli, Čech Gábor, Lakatos Róbert és Keszegh Béla együttesen leplezték le.

Kérdésünkre Čech Gábor szobrászművész elmondta, hogy a jelenleg átadott mű egyjajta szilárdságot is jelképez a művészeti élet kifelé terjedő hatásaiban, pozitív erőt hordozva az emberi közösségekben.

Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ előtti tér hangulatos hellyé változott, a szabadidő eltöltésére érdemes arra elsétálni.

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »