Új szabályok vonatkoznak a parkolókra – mutatjuk a részleteket

Új szabályok vonatkoznak a parkolókra – mutatjuk a részleteket

Az eddigieknél több parkolóhelyet kell majd kialakítani számos új ingatlan építése esetén.

Nyolc napot adott az Építési és Közlekedési Minisztérium szeptember 23-án arra, hogy véleményezzék a településrendezési és építési követelmények szabályainak módosítását. Már meg is jelent a Magyar Közlönynek egy 418 oldalas száma, benne a kormányrendelettel az új szabályokról – írja a hvg.hu.

Az új szabály szerint egy-egy parkolóhelyet kell építeni

  • minden egyes lakáshoz és mindegyik üdülőhöz,
  • a szálláshelyek minden két vendégszobájához, a diákszállások és munkásszállások minden 10 férőhelyéhez, és a hajléktalanszállók minden 30 férőhelye után,
  • a napi fogyasztási cikket árusító üzletek mellett 10 négyzetméter alapterület után, a nagyobbaknak pedig 400 négyzetméter fölött már 20, 5000 négyzetméter fölött pedig 30 négyzetméterenként egy-egy újabbat,
  • a többi szolgáltató és kereskedelmi egységnél 100 négyzetméterig 15, 100 és 5000 négyzetméter fölött 30, azon felül 45 négyzetméterenként,
  • a vendéglátóhelyek fogyasztóterének minden 10 négyzetmétere után, ide értve a teraszt is, a közterületen lévő terasz kivételével,
  • az általános és középiskolák, óvodák és bölcsődék mellett 30 négyzetméterenként,
  • Hírdetés

  • a felsőoktatási intézményeknél 20 négyzetméterenként,
  • a színházaknál, koncerttermeknél, diszkóknál, cirkuszoknál és még szórakoztató egységeknél minden 5 férőhely után,
  • állatkerteknél, temetőknél és közparkoknál 250 négyzetméretenként,
  • strandoknál és sportpályáknál 10, lelátóval rendelkező sportlétesítményeknél 15 férőhelyenként,
  • irodaházaknál 20 négyzetméterenként,
  • fekvőbeteg-ellátó kórházaknál 4 betegágy, minden más nem fekvőbeteg-ellátó egészségügyi egységnél a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségek minden 20 négyzetmétere után,
  • ipari parkoknál és raktáraknál minden 3 helyben dolgozó munkavállaló után,
  • a vasúti és buszállomások mellett 30 ezer lakosnál kisebb helyeken 1000 lakosonként, 30 ezer és 100 ezer fő között 1500, annál nagyobb helyeken 2500 lakos után kell 1-1 parkolóhely. Ahol több megálló van egy településen belül, ott a település összes megállója között kell elosztani ennyi parkolóhelyet.
  • Egy parkolóhely minimum 4,8×1,8 méteres kell hogy legyen a rendelet szerint.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »