Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében – közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Török Szabolcs tudatta, hogy az eseményről vasárnapról hétfőre virradó éjszaka értesült, és azonnal a helyszínre sietett. A történtek pontos körülményeinek tisztázása folyamatban van, ám a tankerület számára jelenleg az érintett diák egészségi állapota, valamint a kollégiumi közösség támogatása a legfontosabb – fűzte hozzá.
Az igazgató jelezte, hogy már a kora reggeli órákban felvette a kapcsolatot a Fejér vármegyei Pedagógiai Szakszolgálattal, és megszervezték a pszichológiai segítségnyújtást az érintett tanulók számára.
Megjegyezte: a hasonló esetek megelőzése minden köznevelési intézmény számára kiemelt jelentőségű. A konkrét ügy tapasztalatait a vizsgálatok lezárását követően lehet felelősen értékelni, és azok alapján lehet szükség esetén további intézkedésekről dönteni; a vizsgálat a József Attila Középiskolai Kollégium vezetése, a fenntartó és az illetékes hatóságok együttműködésével folyik.
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a személyiségi és betegjogokra való tekintettel nem adott felvilágosítást a diák állapotáról. Ugyanakkor Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közösségi oldalán azt írta, hogy a tanulót stabil állapotban vitték kórházba a mentők. „Nagyon bízunk mielőbbi, teljes felépülésében, melynek során ha tudunk és a család ezt kéri, akkor az önkormányzat segítsége a rendelkezésükre áll” – fogalmazott.
A városvezető azt is közölte, hogy hajnal óta kapcsolatban vannak a tankerülettel, valamint a szakképzési centrummal, előbbinek felajánlotta a város segítségét.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter délelőtt közölte, hogy kizuhant egy diák a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről. A gyermek életben van, a mentők stabilizálták az állapotát, jelenleg kórházban ápolják. A politikus jelezte, hogy a diákok azonnali pszichológusi támogatást kapnak. Erről itt írtunk bővebben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


