Új részletek a budapesti kollégiumtűzről

Új részletek a budapesti kollégiumtűzről

Rengeteg felajánlás és adomány érkezik a Magyar Református Szeretetszolgálathoz: ruhából már annyi gyűlt össze, hogy nincs szükség többre. Laptop- és telefonfelajánlások is érkeztek, de azokra továbbra is szükség van, mert sok diáknak használhatatlanná váltak a tanuláshoz szükséges elektronikai eszközei. Valaki pedig abban ajánlotta fel a segítségét, hogy sérült technikai eszközökről lementi a még használható adatokat – közölte a Magyar Református Egyház Kommunikációs Szolgálata.

A református diakóniai intézmények vezetői és munkatársai már másfél millió forintot gyűjtöttek össze a károsultaknak: egymillió forinttal járulnak hozzá a rádays diákok megsegítéséhez, további félmillió forinttal az elhunyt feleségét és lányait segítik, emellett pedig folyamatosan imádkoznak a diákokért és a gyászoló családért.

Hétfőn elkezdődtek a tárgyalások a református kollégium 165 lakójának elszállásolásáról. 32 diák jelezte, hogy önállóan megoldja a lakhatását, így 133 hallgató elhelyezéséről kell az egyetemnek gondoskodnia. Több intézmény is jelezte, hogy hosszabb vagy rövidebb időre befogad kisebb csoportokat.

Hosszas egyeztetés után

Hírdetés

a teológus hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által felajánlott szálláshelyekre kerülnek,
illetve a Ráday utca 28. harmadik emeletén megmaradt kollégiumi szobákba. Bár eddig a Hittudományi Karon kötelező volt a bentlakás a budapestieknek is, az egyetem vezetősége döntött arról, hogy ők átmenetileg hazaköltözhetnek – közölte Zsengellér József stratégiai rektorhelyettes. Mint mondta, a más egyetemekre járó hallgatókat saját felsőoktatási intézményeik kollégiumai – a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem – fogadják be, akinek pedig ott nem jutott hely, a Károli Gáspár Református Egyetem Bethlen Gábor Kollégiumába, illetve az Óbudai Diák Hotelbe költözhetnek.
A tervek szerint február 18-án folytatódik a tanítás,
addigra sikerül az oktatási helyiségeket megfelelő állapotba hozni. „A történtektől függetlenül várjuk a felvételizők jelentkezését, szeptembertől szeretnénk megoldani egy helyen a kollégiumi lakhatást. Már kértük a kormány és a felsőoktatási államtitkárság segítségét, hogy találhassunk olyan épületet, ami befogadhatja diákjainkat, míg fel nem épül az új kollégium” – tette hozzá Zsengellér József.

A Ráday utcai épületkomplexumban folynak vizsgálatok és zajlik a kármentés. A Ráday Levéltárat és Török Pál Kari Könyvtárat nem érintette közvetlenül a tűz, viszont az épületben szálló füst és az oltáshoz használt víz okozott károkat. A műemlékkönyvtár és a Bibliamúzeum nem sérült meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »