Új pláza épül Budapesten

Új pláza épül Budapesten

A XVI. kerületi Bökényföldi út melletti területen épülő bevásárlóközpont a becslések szerint 2028 végére készülhet el.

A tervek szerint élelmiszeráruház, gyorsétterem és több nagy üzlet is helyet kaphat a XVI. kerületi Bökényföldi út melletti területen. A beruházás kereskedelmi része optimista becslés szerint 2028 végére készülhet el, így új bevásárlóközponttal gazdagodhat a környék – írja a vg.hu Kovács Péter kerületi polgámester posztja alapján.

Hírdetés

A Bökényföldi út melletti, mintegy 15 ezer négyzetméteres telken a TopShop bevásárlóközpontokhoz hasonló kereskedelmi egység kialakítását tervezi a terület tulajdonosa, illetve ilyen kialakításáról zajlanak egyeztetések – közölte Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere egy Facebook-posztban, amelyben a tulajdonos képviselőivel folytatott megbeszélés részleteiről számolt be. A bemutatott elképzelések szerint az épületek jellemzően földszintesek lennének, esetleg egy emeletet is kialakítanának. Utóbbi esetben az emeleten fitneszterem és egyéb lakossági szolgáltatások kaphatnának helyet.

A területen biztosan helyet kapna egy élelmiszeráruház, ugyanakkor a polgármester szerint Lidl és Aldi nem lesz az új bevásárlóközpontban. Emellett gyorsétterem, valamint olyan üzletek települhetnek ide, mint például a Jysk vagy a Fressnapf. A konkrét üzletekről még nincs végleges döntés, a beruházó által bemutatott látványtervek is változhatnak még.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »