Új platformot alapít a Jobbikon belül Toroczkai

Új platformot alapít a Jobbikon belül Toroczkai

Hét jobbikos színekben megválasztott polgármester és számos középvezető döntött úgy Toroczkai Lászlóval együtt, hogy új platformot indítanak a Jobbikon belül „Mi magunk néven”. Az új alakulat június 23-án zászlóbontó gyűlést tart Ásotthalmon. Hozzátette, a Jobbik polgármestereinek fele a platform oldalán áll, és továbbiak csatlakozhatnak.

Ásotthalom polgármestere szerint a platform célja, hogy visszavezessék a pártot a „régi irányba”. Kijelentette, a párt alapszabálya nem rendelkezik platformról, ezért a pártvezetéssel megvitatják az ügyet. Kijelentette: a Mi magunk azt szeretné, hogy a párt megmaradjon a baloldal és a Fidesz között, illetve arról beszélt, hogy az ellenzéki pártok összemosódásától tart. Hozzátette, szeretnék segíteni a Jobbikot az önkormányzati választáson, ám ehhez szerintük tisztázni kell a párt irányvonalát.

Toroczkai arról beszélt, nyitottak az együttműködésre a Jobbikkal, és elindult a levelezése Sneider Tamás pártelnökkel. Újságírói kérdésre kijelentette: nem fogja elengedni a pártja kezét.

Hírdetés

A polgármester a Hír TV kérdésére azt mondta, a kongresszus dönt majd az alapszabály megváltoztatásáról, és Toroczkai szerint a többség is meglenne a módosításhoz. Ha nem igényli a pártvezetés, akkor nincs együttműködés az országos elnökség és a platform között, így pedig akár a pártszakadás is szóba kerülhet, de Toroczkai leszögezte: szeretnék folytatni az együttműködést a Jobbikkal.

Kérdésre azt is elmondta a parlamenti képviselők közül Dúró Dóra jelezte: csatlakozik a platformhoz. Emellett vannak más képviselők is, akik részt vettek az alakulásról szóló ülésen, de Toroczkai neveket nem akart mondani.

Kijelentette: sok potenciális Jobbik-szavazó jelenleg a Fideszt erősíti, és olyan jobboldali szavazók is voltak, akik áprilisban sem a Jobbikot, sem a kormánypártot nem akarták támogatni, őket is meg akarja szólítani az új platform.

hírtv-hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »