Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel kilenc éves hivatali idejének lejártával a Szent Mór Bencés Perjelség konventje 2025. június 13-án Tóth Konstantin OSB atyát, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatóját választotta konventuális perjellé, a közösség új elöljárójává.
A választást Főtisztelendő Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja megerősítette, és az új perjelt beiktatta hivatalába.
A győri bencés közösség hálásan megköszöni Sárai-Szabó Kelemen perjel atya szolgálatát, ahogy kilenc éven át odaadó buzgósággal, hűséggel és szeretettel vezette a Szent Mór Bencés Perjelség közösségét!
Major Fulgent győri bencés atya pappá szentelése a győri bencés templomban 2025. május 31-én, középen Várszegi Asztrik emeritus főapát
Kelemen perjel atya vezetésével jelentős munkák valósultak meg. Teljesen megújult a győri bencés székház épülete és a Loyolai Szent Ignác bencés templom. A győri bencés gimnázium új oktatási épülettel, az egykori Lloyd-palotával tudott bővülni, hiszen a 2010-es évek közepétől lendületesen emelkedik az intézménybe jelentkezők száma.
A közösség fenntartásába új iskolák kerültek: a lipóti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Bencés Általános Iskola és a dombóvári Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont, valamint ennek egri középiskolai lánykollégiuma.
A Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben megnyílt az Apátúr Sörház, amely a térség legjobb éttermei közé emelkedett. A bencés rendház és a templom tetőterében impozáns kiállítótér és közösségi terek építése van folyamatban, hiszen a szerzetesközösség méltó módon kíván megemlékezni a győri – eredetileg jezsuita –, 1802-től pedig bencés kézben lévő iskola alapításának 400. évfordulójáról 2026–2027-ben.
A Győr főterén álló egykori jezsuita, ma bencés templom igen látogatottá vált az elmúlt évtizedben: sokan érkeznek nemcsak a városból, hanem a környékből is a szép liturgiákra, lelkigyakorlatos szentmisékre, ájtatosságokra és a rendszeres gyónási alkalmakra.
A 800 diák gimnáziumi oktatása mellett kulturális központtá is vált a bencés „sziget” Győr szívében: számos koncert, tudományos-ismeretterjesztő konferencia és a Bencés esték előadás-sorozat szerveződött meg Kelemen atya perjeli szolgálata idején.
Köszönet érte!
*
Tóth István Konstantin atya 1961. december 11-én született Rozsályban, görögkatolikus papcsaládban. 1980-ban érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, majd kérte felvételét a bencés rendbe.
Teológiai tanulmányait a Szent Gellért Hittudományi Főiskolán végezte. Matematika-fizika, később pedig filozófia szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett.
1988-tól tanít a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban és Kollégiumban. 2005-től igazgatóhelyettes. 2012-től igazgató. 2016-tól a Szent Mór Bencés Perjelség alperjele.
Forrás és fotó: Szent Mór Bencés Perjelség
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


