Új őrült trend: nászútra menni, egyedül

Új őrült trend: nászútra menni, egyedül

A New York Times szerint az egyedül utazás nászútra, az új házastárs nélkül a legfrissebb trend. Állítólag olyan divatos, hogy rögvest két becenevet is adtak neki: solomoon és unimoon.

Mindezt lehet, hogy Carrie Bradshow indította el vagy 10 éve a Szex és New York című filmsorozatban? Bár még a forgatókönyv szerint sem örömében… Első hallásra rossz viccnek tűnik egyedül menni nászútra, vagy mégsem?

„Valójában egyikünk sem akarta, hogy ott legyen a másik” – nyilatkozta a lapnak az egyik olvasó. „Amikor mindketten visszatértünk Dublinba, tele voltunk friss történetekkel a kirándulásainkról, és örültünk, hogy megismertettük egymást élményeinkkel.”

Hírdetés

Jessica Carbino, egy online társkereső szakértő és párkapcsolati szociológus szerint, ez is része lehet a házasság XXI. századi fejlődésének. „Nem kell nyakra-főre együtt lenni, mert akkor hamar megunjuk egymást. A partnerünknek annyiféle szerepet kell teljesítenie – fizikai, szellemi, érzelmi és szexuális téren egyaránt –, hogy a különálló vakáció biztosítása jelenti az igazi szabadságot.”

Akad persze ellenvélemény is jócskán. „Talán régimódi vagyok, de úgy gondolom, hogy a tartós párkapcsolat egyik záloga, ha együtt kezdjük el a közös életünket” – mondta Helen Fisher, a neves Kinsey Intézet vezető kutatója.

Sok turisztikai szakember butaságnak tartja azt, hogy egyedül menjen nászútra, azt azonban már természetesnek veszi, ha egy kismama szabadságot kap a családtól, hogy egy kicsit pihenhessen. A babymoon nem más tehát, mint amikor egy kismama egyedül nyaral.

Erre viszont már érdemes figyelni az utazási irodáknak is, és speciális ajánlatokkal, csomagokkal készülni az egyedül utazók, de párkapcsolatban élők számára.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »