A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma szerdán elektronikus levelet küld a polgármestereknek, amely öt kérdést tartalmaz. Többek között arra kíváncsiak, hogy egyetértenének-e az önkormányzati választások különválasztásával a megyei választásoktól. A szerdai sajtótájékoztatón erről Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és Michal Kaliňák, a tárca államtitkára (mindketten a Hlas-SD pártból) számoltak be.
A kérdések célja a tervezett változásokkal kapcsolatos vélemények összegyűjtése, és az ezekről való döntéshozatal csak a városok és falvak képviselőivel folytatott széles körű egyeztetés után történne.
„A közös választások nem lettek olcsóbbak, ráadásul az önkormányzati választásokon körülbelül 2,5 százalékkal csökkent a részvétel, és mindemellett elveszett a választások egyedisége is”
mondta el Kaliňák. Szerinte a választások összevonása csökkentette azok átláthatóságát és hozzájárult az alacsonyabb részvételhez. Úgy véli, az összevont választások után kevesen tudták, ki hová jelölteti magát, és milyen programmal áll a választók elé.
„A választásoknak érthetőnek kell lenniük ahhoz, hogy hitelesek legyenek, márpedig itt ez nem teljesült”
tette hozzá.
A minisztérium az önkormányzati vezetőktől azt is megkérdezi, szerintük szükséges-e egy szisztematikus támogatási rendszer kialakítása a települések közötti együttműködéshez.
„További kérdés, hogy hasznosnak tartják-e, ha a belügyminisztérium biztosítja az önkormányzati képzések rendszerét”
tette hozzá Kaliňák.
A belügyminisztérium a polgármesterek véleményére kíváncsi az ún. inflációs automatizmus bevezetésével kapcsolatban is.
„Ha az adók vagy illetékek csak az infláció mértékéig emelkednek, akkor ezt automatikusan, általánosan kötelező érvényű rendelet módosítása nélkül is lehessen alkalmazni”
magyarázta.
A polgármestereket egyúttal arra is kérik, nyilatkozzanak arról, adnának-e a belügyi tárcának felhatalmazást az ún. létminimum bevezetésére, azaz arra a garanciára, hogy a következő évi önkormányzati támogatások nem csökkennek az előző év szintje alá.
A belügyminiszter arra kérte az önkormányzati vezetőket, hogy válaszoljanak a levélre.
„Fontos, hogy visszajelzést kapjunk, hogy az önkormányzatokat érintő döntéseket közösen hozhassuk meg”
mondta Šutaj Eštok.
A tárcavezető azt is jelezte, hogy megnyithatják a vitát a megyék számának csökkentéséről vagy azok hatáskörének optimalizálásáról.
„Beszéljünk róla, hogy a megyék hatáskörei elegendők-e ahhoz, hogy nyolc régió működjön. Elvégre nyolc nagy hivatalról és nyolc apparátusról beszélünk. Egyáltalán nem zárkózom el attól a vitától, hogy esetleg elég lenne három megye”
jegyezte meg. Az államtitkár hozzátette, hogy nem a járási hivatalok megszüntetéséről van szó, hanem a legkisebb („hármas” besorolású) járási hivatalok optimalizálásáról, illetve azok esetleges összevonásáról a városi hivatalokkal.
teraz.sk
Nyitókép: reprofoto/facebook.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


