Különleges és megható eseménynek volt részese a kis település, ahol az ünnepi szentmisét a rozsnyói megyés püspök celebrálta.
A Rozsnyói Egyházmegye megyés püspöke, Stanislav Stolárik először látogatott el a településre, ami tovább emelte a szertartás jelentőségét. A helyiek számára ez különösen nagy megtiszteltetés, mivel közel egy évszázaddal ezelőtt, a templom felszentelésekor is csupán a püspök helyettese volt jelen.
A püspök atya fogadása (Fotó: Chovan Lilla/Felvidék.ma)
Az új oltárt és az ambót egy helyi pedagógus, Kovács Árpád készítette és ajándékként ajánlotta fel az egyházközségnek.
Árpád értéket teremtett, illetve példát mutatott az önzetlen adakozásra is. Az alkotás során arra is különös figyelmet fordított, hogy a liturgikus kellékek méltó módon illeszkedjenek a templomban már meglévő, régi oltárhoz, valamint annak formavilágához és szellemiségéhez.
„Ma, Jó Pásztor vasárnapján Krisztusra, a legfőbb pásztorra tekintünk, és őt kérjük, hogy adjon nekünk továbbra is jó lelkipásztorokat. Ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk, hanem elkötelezett, buzgó papokat. Nagyon örülünk, hogy ezt a mai napot főpásztorunkkal együtt ünnepelhetjük a mi kis közösségünkben, melynek temploma évszázados fennállása óta megélt már mindenféle napokat, örömteli eseményeket és viharos időket is, de még püspököt eddig nem fogadott a falai között. Mindannyian örülünk neki, hogy templomunk az utóbbi időben gyarapodott és szépült. Ennek a folyamatnak ma egyik jelentős állomásához értünk és bízom benne, hogy nem a végső, vagy befejező állomásához” – mondta el Juhász Attila plébános.
Az új ambó és az oltár (Fotó: Chovan Lilla/Felvidék.ma)
Ez az esemény ismét bizonyította, hogy egy kis közösségben is történhetnek igazán nagy dolgok az összefogás, a hit és az egymás iránti tisztelet segítségével.
Chovan Lilla/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


