Új migrációs rendeletet készített az olasz külügyminiszter

Új migrációs rendeletet készített az olasz külügyminiszter

Az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlók kitoloncolásának felgyorsítását szolgálja Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjének nevével jegyzett új migrációs rendelet, amelynek részleteit pénteken mutatták be Rómában.

Luigi Di Maio egy csütörtök esti tévéműsorban jelentette be, hogy az olasz diplomácia vezetőjeként migrációs intézkedéseket dolgozott ki a szintén M5S-tag igazságügyi miniszterrel, Alfonso Bonafedével közösen.

„A megoldás nem az, hogy mindenkit befogadunk” – hangoztatta Luigi Di Maio. Kifejtette, hogy a szeptemberben Máltán – Franciaország, Németország, Málta és Olaszország között – elért megállapodás lefektette az Olaszországba érkező migránsok európai szétosztásának tervét, de akik Olaszországban maradnak, azok sem „rekedhetnek itt örökre”, „a szétosztás nem a végleges megoldás”. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi olaszországi gyakorlat szerint két évig is eltarthat, amíg elbírálják, hogy egy adott személy jogosult-e a menekültstátuszra, vagy illegális bevándorlónak minősül. Az olasz külügyminiszter elmondta, hogy rendeletével 4 hónapra kívánják csökkenteni a menekülteljárás idejét, ennyi idő alatt el kell dönteni, hogy valaki Olaszországban maradhat-e, vagy haza kell toloncolni. Aggodalmát fejezte ki a szétosztási mechanizmus miatt, hangoztatva, hogy az „szívóhatást gyakorolhat”, növelve az elinduló migránsok számát.

Luigi Di Maio úgy vélekedett, a kitoloncolások felgyorsításával a migránsoknak „azt az üzenetet küldjük, hogy ne jöjjenek Olaszországba, ha erre nincsen joguk”.

A római külügyminisztériumban pénteken tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a miniszteri rendelet 13-ra emeli az Olaszország által biztonságosnak tartott országok számát, ahova vissza lehet szállítani az innen érkező illegális bevándorlókat. Tunézia, Marokkó, Algéria, Szenegál, Ghána, a Zöld-foki szigetek, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia, Ukrajna került a listára. Ezeknek az országoknak az esetleges tengeri kikötőit is biztonságosnak tartja mostantól Róma. Az idén innen érkezett az Olaszországba jutott migránsok 30 százaléka.

Hírdetés

A biztonságosnak tartott államok számát egy 2013-as európai direktíva értelmében minden tagország önként módosíthatja, ahogyan ezt korábban már másik tizenhat EU-tagállam meg is tette.

Luigi Di Maio bejelentette, hogy a következő napokban Tunéziában elkezdi a kétoldalú kitoloncolási megállapodások megerősítését. A Tunéziával jelenleg érvényes megállapodás hetente legfeljebb nyolcvan tunéziai hazaszállítását teszi lehetővé, de ez nem rendszeres. A kitoloncolásokra 50 millió eurós alapot különítenek el – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Hivatalos adatok szerint Olaszországban csak az illegális bevándorlóknak fenntartott táborokban több mint 100 ezren vannak. A többi – ennél is nagyobb létszámra becsült – illegális bevándorló menhelyeken, az utcán vagy elfoglalt épületekben él. Alfonso Bonafede közölte, hogy júliusi adat szerint 70 ezer menekültkérelem vár elbírálásra Olaszországban, ezeket az utóbbi években nyújtották be, és kérelmezőik nagy része azóta is Olaszországban tartózkodik.

A rendeletben szerepel a menekültkérelmi eljárás módosítása is: a fenti országokból érkezőknek bizonyítaniuk kell, hogy üldözés vagy erőszak elől menekülnek, máskülönben nem kerülik el a kiutasítást.

Elemzők rámutattak, hogy Luigi Di Maio ezzel a kezdeményezéssel kézbe igyekszik venni az olasz migrációs politikát, szigorúságot hirdetve a másik kormánypárt, a baloldali Demokrata Párt (PD) befogadási politikájával szemben. Di Maio szerintük az előző belügyminiszter, a szigorú bevándorlási politikájáról ismert Matteo Salvini „utódjaként” is tetszelegni kívánt azzal, hogy saját – külügyi – hatáskörébe vonta a migrációs intézkedéseket.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »